Mintegy tizenhétezer családot támogat a Katolikus Karitász húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtése

Százötven tonna élelmiszer gyűlt össze a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kezdeményezett és a Katolikus Karitász által lebonyolított húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtésen, ebből csaknem tizenhétezer család ünnepi asztalára kerülnek alapvető élelmiszerek - közölte a segélyszervezet kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a Tartós szeretet elnevezésű országos gyűjtésben ezrek vettek részt. A március 3-10. között zajlott akcióban a hivatalos gyűjtőpontokra és plébániákra lisztet, rizst, száraztésztát, olajat, konzerveket, instant leveseket és egyéb tartós élelmiszereket vártak, amelyet a karitász önkéntesei húsvétig juttatnak el nehéz sorsú embereknek.
    

A családosok adományába édességet is csomagoltak a legkisebbekre is gondolva - jegyezték meg. Az országos eredményeket kedden közölte a Katolikus Karitász budapesti székházában Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor a segélyszervezet országos igazgatója, valamint Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész, a segélyszervezet akcióját népszerűsítő önkéntes - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com