Miskolci polgármesterjelölt: megvédjük Kriza Ákos munkája eredményeit

Megvédjük Kriza Ákos emberi méltóságát, és meg fogjuk védeni október 13-án Kriza Ákos munkájának miskolci eredményeit, és "mától erre fogok kérni minden jóérzésű, és tisztességes miskolcit is" - jelentette ki Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje keddi sajtónyilatkozatában, éles szavakkal bírálva a helyi ellenzéki erőket."Csak öt nap telt el, hogy Kriza Ákos felkért arra, hogy folytassam az általa megkezdett városvezetői munkát és vállaljam a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltségét az október 13-i választásokon, de ezalatt az öt nap alatt is kiderült, hogy politikai ellenfeleink mindenre képesek a hatalom megszerzéséért, és semmi sem szent nekik e cél eléréséért" - hangoztatta a helyi városháza előtt a jelölt, aki jelenleg a város jegyzője.

    
Alakszai Zoltán szavai szerint a magát függetlennek nevező ellenzék két lábbal szállt bele a jelenlegi polgármesterbe, Kriza Ákosba, aki betegsége miatt kénytelen az élvonalbeli munkától visszalépni. "Miközben látszatra együttérzést mutattak, addig a legaljasabb módon híresztelni kezdték, hogy valójában nem is betegség áll visszalépése hátterében, hanem az, hogy megijedt Gyurcsány Ferenc jelöltjétől, Veres Páltól" - jelezte felháborodásának okát a polgármesterjelölt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com