Mit ünneplünk augusztus 20-án?

Megdöbbentő, de az emberek nagy része nem tudja, hogy augusztus 20-án mit ünneplünk és miért is van tűzijáték.


Szent István ünnepének, új kenyér ünnepének, vagy az Államalapítás ünnepének is szokták hívni augusztus 20-át.

  • 1038. augusztus 15-én eltemették István királyt, aki alatt Magyarország keresztény európai királysággá vált.

  • Szentté avatását az általa megvakíttatott Vazul leszármazottja, a később szintén szentként tisztelt László révén nyerte el 1083. augusztus 20-án, két másik szenttel: fiával, Imrével, és a velencei származású váradi püspökkel, Gellérttel.
    Fenntartható megoldások

    Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

    Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

    Kender Fa Szalma Vályog Mész

    A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

    Részletek és lehetőségek
    Kész típustervek

    Ha konkrét elképzelést keresel:

    István az első olyan szent, akit az 1054-es egyházszakadás után mind a keleti, mind a nyugati kereszténység elfogad.

  • Szent László ezzel nemcsak egyik ősének megnyomorítóját avatja szentté: a középkori hagyományok értelmében az államalapító szentsége olyan jogalapot teremt, mely garantálja Magyarország önállóságát - senkinek sem tartozik hűbéresküvel. Az ekkoriban pápapárti királynak emellett az a joga is megmarad, hogy egyházi ügyekbe is beleszóljon.

  • Ekkor tartott pogány aratóünnepségeket az egyház Sarlós Boldogasszony, vagyis Szűz Mária ünnepévé krisztianizálta.

  • Aranybulla pedig rögzíti a szent király ünnepének (törvénynapok) megtartását, ezzel összeolvasztva a két hagyományt.


Az Árpád-ház kihalása után, a török hódoltság vészterhes időszakában Szent István alakja az ország egységét jelképezte, ekkor nyerte el szimbolikus jelentőségét a Szent Jobb.

Az újkori pápaság szertartásnaptár-egyszerűsítése során Szent István ünnepét azonban kivették a sorból, bár a magyar nemességnek hálás Mária Terézia, világi formában ugyan, de rendelkezik az ünnep megtartásáról. 1771-ben az ő közbenjárásával kerül Budára a Szent Jobb, elrendeli Szent István ünnepének megtartását augusztus 20-án, és arról is rendelkezik, hogy az ereklyét évente hatszor közszemlére lehet tenni.

1818-ban tartják meg a Szent Jobb első körmenetét a Budai Várban. Az augusztus huszadikai ünnep azonban a reformkor és a szabadságharc alatt a magyar egységet és állami önállóságot is jelképezte, ezért is tiltották 1849 és 1860 között a körmenetet.

1891-ben nyilvánították Szent István ünnepét munkaszüneti napnak, a századfordulón pedig újjáéled aratóünnepségek hagyománya.

A korábban katolikus ünnep a Horthy-rendszerben válik nemzeti ünneppé, hiszen a katolikusok a szentet, a reformátusok és evangélikusok pedig mint az ország egységének a nemzeti önállóságnak a megteremtőjét láthatták benne - a Szent Istváni állam-terület visszaállítása pedig a revízió központi gondolata volt.

1927-ben volt az első tűzijáték hazánkban ezen a napon.


Ezután: Rákosi Mátyás az "Új kenyér ünnepévé", majd "a népköztársaság ünnepévé" nevezte át.

A Kádári enyhülés a "tiltott, tűrt, támogatott"-rendszerben a tűrt közé sorolta e napot.

A rendszerváltás után, 1991-ben iktatták törvénybe augusztus huszadikát, mint hivatalos állami ünnepet.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com