Mobiltelefonos szerződésekkel trükköztek, csalás a vád ellenük

Csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy férfi és élettársa, valamint anyjának lánytestvére ellen; a gyanúsítottak fiktív előfizetői szerződések megkötésével jutottak nagy értékű, később továbbértékesített mobiltelefonokhoz - közölte a Baranya Megyei Főügyészség az MTI-vel.A vádhatóság csütörtöki közleményében azt írták, hogy a vádlottak más nevére szóló telefon-előfizetői szerződést kötöttek, ezzel együtt értékes telefonokat igényeltek, amiket aztán eladtak; a telefontársaság megtévesztésével csaknem kétmillió forintos kárt okoztak.

    
A férfival szemben korábban már folyt büntetőeljárás hasonló bűncselekmények miatt, és éppen börtönben volt, amikor a trükköt ismerő élettársa hasonló módon próbált pénzhez jutni. A nő bevonta tervébe a férfi anyjának testvérét is, akinek a nevére telefonokat rendeltek. Amikor a férfi szabadult, csatlakozott az élettársa és nagynénje által megkezdett csaláshoz.
  

A vádlottak - a férfival együtt - a továbbiakban mások személyes adatainak felhasználásával - azok beleegyezése és tudta nélkül - interneten, illetve a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül előfizetői szerződést kötve nagy értékű mobiltelefonokat rendeltek. A készülékeket futárszolgálat szállította a megadott címre, ahol a vádlottak valamelyike vette át a készülékeket - írták. Az ügyészség csalással és személyes adattal való visszaélés bűntettével vádolja a férfit és társait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com