Módosították a szmogrendeletet

Tovább korlátozzák a szmogriadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.A testület 23 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett döntött a Szeneczey Balázs és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettesek által jegyzett, a szmogrendelet módosításáról is szóló előterjesztés elfogadásáról. Az elfogadott határozat szerint 2018. október 1-je után a fővárosi riasztási fokozat elrendelése esetén korlátozzák a 7-es és a 8-as környezetvédelmi osztályú - Euro 3-as dízelüzemű - gépjárművek forgalmát is.

Az intézkedéssel - mint a javaslatban rámutattak - a korlátozottak aránya az üzembentartók mintegy harmadáról gyakorlatilag 40 százalékára emelkedne.

    
A döntés értelmében a korlátozás 2019. október 1-jével riasztási fokozat elrendelése esetén a 10-es és a 11-es környezetvédelmi osztályú - Euro 4-es dízelüzemű - gépjárművekre is vonatkozik. Az elfogadott előterjesztés szerint az előbbi rendelkezések hatálybalépésekor a használt gépjárműveknek gyakorlatilag a fele, a 2015-ös adatok alapján 52 százaléka esne a riasztási fokozat forgalomkorlátozása alá.
   

Mivel a fővárosi szennyezettségi szint kialakulásához további - a közlekedési hatással összemérhető - források is hozzájárulnak, illetve ezektől független környezeti tényezők is alakítják azt, az 55 százaléknál nagyobb mértékű fővárosi közlekedési korlátozás a mai ismeretek alapján már nem megalapozott - írták.
    

Hozzátették, hogy ugyanakkor a korlátozás során továbbra is indokolt - tekintettel a gépjárművek viszonylag gyorsan javuló környezetvédelmi tulajdonságaira - ezt az alapelvet fenntartani. A képviselők döntöttek arról is, hogy riasztási fokozat elrendelése után tilos belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárokkal közlekedni.
   

A testület hatályon kívül helyezte azt a januári határozatát, amely a szennyezőbb gépjárművekkel közlekedőknek a riasztási fokozat idején lehetővé tette a helyi közösségi közlekedés ingyenes igénybevételét, továbbá módosította a parkolási rendeletet, amellyel hatályon kívül helyeznék a korlátozás által érintett gépjárművekre vonatkozó ingyenes parkolást.
    

A közgyűlés kimondta továbbá, hogy indokoltnak tartja a szmoghelyzetekkel kapcsolatos felsőbb szintű jogszabályi környezet felülvizsgálatát is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com