Módosult az ÁSZ-törvény az államfő észrevételei nyomán

Az Országgyűlés módosította az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényt, miután a köztársasági elnök tavaly decemberben nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az akkor megszavazott szöveget a parlamentnek.A jogszabályt 134 igen szavazattal, 58 nem ellenében fogadták el a képviselők hétfőn. Az államfő azt kifogásolta, hogy az ÁSZ elnöke a pontos szabályozási tárgy és keretek meghatározása nélkül kapott volna felhatalmazást az ÁSZ szervezetére és működésére vonatkozó szabályok megállapítására. Áder János nem értett egyet a végkielégítések szabályainak változtatásával, illetve a kinevezésnek a munkáltató általi egyoldalú módosításával sem.

    
A módosított szöveg szerint a jövőben a törvény egyértelműen tartalmazza, hogy az ÁSZ elnöke csak a számvevőszéki törvény keretei között adhatja ki az ÁSZ szervezeti és működési szabályzatát. A számvevő a kinevezése módosításának közlésétől számított négy munkanapon belül akkor kérheti a felmentését, ha új illetményének összege nem éri el a korábbi 80 százalékát. A számvevő akkor is kérheti a felmentését, ha a munkavégzésének helye nem a településen lesz.
    

Törölték a végkielégítésre vonatkozó, a kormányzati igazgatásról szóló törvény rendelkezéseinél szigorúbb szabályozást a ki nem hirdetett törvényből. A számvevők közszolgálati jogviszonya az eredetileg tervezett január 1-je helyett május 1-jén alakul át munkaviszonnyá a módosítás alapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com