MOHOSZ: 1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el

Kedd délig 1800 kilogrammnyi elhullott halat szállítottak el a Velencei-tó mellől - közölte a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szerdán az MTI-vel.A szövetség közleménye szerint az elmúlt napokban számos beszámoló jelent meg az internetes közösségi felületeken a Velencei-tavon tapasztalt halpusztulásról, ezen beszámolókban sok feltételezés és téves információ is volt.

Hangsúlyozták, hogy az elmúlt napokban a MOHOSZ Velencei-tavi kirendeltsége minden rendelkezésre álló erőforrását a szükséges intézkedések végrehajtására fordította, amelyek közül a legfontosabbak a kárelhárítás (elhullott halak összegyűjtése), a kialakult helyzetre vonatkozó információk gyűjtése, az érintett hatóságokkal és szervezetekkel való kapcsolattartás, valamint a hal- és vízminták gyűjtése és laborokba küldése volt.

Kifejtették, hogy a jelenlegi elhullások szombaton kezdődtek jelentős mennyiségben, majd hétfőn jelentősen mérséklődött a friss elhullások száma, keddre pedig ez a mérőszám még tovább csökkent, tehát jelenleg folyamatosan javulóban van a helyzet.

Az elhullott halak túlnyomó többségét, 99 százalékát az inváziós idegenhonos ezüstkárász kisméretű (8-12 centiméteres, átlag 30 grammos) egyedei tették ki.
Megjegyezték, hogy ezen egyedek jelentős részben ivadék formában a vízgyűjtőről kerültek be, egy korábban már feltárt probléma részeként; az ezüstkárászok mellett darabszámban nagyságrendekkel kevesebb, de tömegében pár százalékot jelentő mennyiségű vegyes korosztályú ponty és compó fajok frissen elhullott példányai is fellelhetők voltak.

Mint írták, az elhullott halfajok összetétele, az elhullások lefolyása és az eddigi vizsgálati adatok alapján feltételezhető, hogy a pusztulás hátterében nagyrészt egy specifikus, kizárólag a kárászféléket - így az inváziós ezüstkárászt - fertőző kórokozó állhat.

A helyszíni vizsgálatok alapján az elhullások összefüggésben lehetnek a halak ívásával, illetve a május elején történt hirtelen lehűléssel - ekkor szűk két napon belül 7 fokot csökkent a vízhőmérséklet (egy héttel korábban pedig ugyanennyivel nőtt a vízhőmérséklet ugyanennyi idő alatt, tehát nagyon gyorsan) - is, amely nagy stresszhatást jelenthetett.

A lehűlés hatására az ívás hirtelen leállhat, amely az ikrás halaknál okozhat elhullást. Ez amiatt történik, mert a lerakásra kész, érett ikrát a halak nem tudják leadni és a bennük maradó ivartermék bomlásnak indul, amely belső "mérgezést" (szepszis) okoz. Feltehetően ez állhat elsősorban a ponty és compó pusztulásának hátterében - sorolták az okokat.

Úgy folytatták, hogy a következtetéseket megerősíti, hogy a vízminőségi paraméterek eddigi vizsgálati eredményei nem mutattak sem oxigénhiányra, sem gázfelszabadulásra utaló tényezőket.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint az április 28-án és május 7-én vett vízminták alapján oxigénhiány nem volt a tóban, ahogy az olajszennyezés is teljes mértékben kizárható, így a víz minőségével kapcsolatosan nem találtak problémát.

A hatóságok által vett vízminták elemzése még folyik, azok eredménye a következő napokban várható - fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a halegészségügyi vizsgálatok szintén folyamatban vannak, melyek végleges eredményei a laboratóriumok közlése szerint a következő 1-2 hétben várhatóak.

Azt gyakorlatilag teljes biztonsággal ki lehet jelenteni, ha beigazolódnának a specifikus halbetegségre vonatkozó feltételezések, akkor ez az emberi szervezetre nem jelent veszélyt sem kontaktus, sem a hal elfogyasztása esetében - emelték ki.

Közölték azt is, hogy az összegyűjtött halakat halőreik a telefonos bejelentés alapján rendszeresen begyűjtik, a leadás legjobb módja, ha a zsákba összegyűjtött halakat egy, a bejelentésben meghatározott, lehetőleg (csónakkal vagy autóval) jól megközelíthető helyszínen elhelyezik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com