MOHU: folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban

Folyamatosan dolgoznak a kukásautók az országban, de az aktuális hóhelyzet, ónos eső, csúszós, szűk, balesetveszélyes utak akadályozhatják őket - közölte a MOHU szerdán az MTI-vel.Tájékoztatásuk szerint a keddi havazás és ónos eső miatt mintegy 40 településre nem sikerült eljutniuk a kukásautóknak, de a kiesések pótlása folyamatos, továbbá a társaság együttműködik az operatív törzzsel, az önkormányzatokkal, a települési utak tisztaságáért felelős szervezetekkel, hogy a szállításból kimaradt településekre, utcákba vezető utakat megtisztítsák, és a járművek elérjék a lakosság által kihelyezett kukákat.

A kukásautók minden, a téli időjáráshoz szükséges felszereléssel el vannak látva, de tekintettel arra, hogy igen nagyméretű, komoly súlyterhelésű - akár 20-30 tonnás - speciális célgépek, így havas, jeges időben a szűkebb, csúszósabb utcákba kevésbé tudnak behajtani - jegyezték meg.

Közlésük szerint a megtisztított utakon a pótlást az előre betervezett, normál járatokkal együtt végzik el a kukásautók országszerte, így előfordulhat, hogy nem a megszokott reggeli időszakban, hanem délután, vagy akár több nappal később érkeznek meg egy adott helyre, ezért arra kérik a lakosságot, hogy a korábban kihelyezett hulladékot, kukát hagyják kinn, a szemetet el fogják vinni.

Az elmaradt szállítás pótlásának idejével kapcsolatban az illetékes területi szolgáltatók tudnak tájékoztatást adni - tették hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com