Molnár Csaba: a Fidesz hazudik a 18 milliárd forintos brüsszeli büntetésről

Hazudott a Fidesz, amikor azt állította, hogy az Európai Bizottság 18 milliárd forint visszafizetésére kötelezte a magyar államot az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő, 2003 és 2009 közötti szabálytalan közbeszerzések miatt, ugyanis az Európai Unió szerint még le sem zárult a vizsgálat az ügyben - közölte kedden Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője.A képviselő az MTI-hez is eljuttatott közleményében hangsúlyozta: "új szakaszába érkezett a Gyurcsány Ferenc ellen több mint 10 éve tartó lejáratókampány, amikor Lázár János a fideszes papagáj-kommandóval és a teljes propagandagépezettel arról kezdett beszélni, hogy az EMIR-rendszer miatt hazánknak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az EU-nak".

Molnár az Európai Bizottsághoz fordult információkért, miután "az EMIR-rendszerrel kapcsolatban korábban kilenc független vizsgálat is kimondta, hogy nem történt törvénytelenség", és erre válaszul Franck Sébert, a brüsszeli testület regionális politikai főigazgatója kedden arról tájékoztatta, hogy "az eljárás még nem zárult le, az még mindig folyamatban van, így nem is állapíthattak meg semmiféle visszafizetési kötelezettséget".


"Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor még mindig rosszul érzi magát amiatt, hogy meg sem tudja közelíteni a Gyurcsány-kormány teljesítményét, ezért hazudozással és lejáratással csillapítaná kisebbségi komplexusát" - írta a Demokratikus Koalíció képviselője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

http://ujhazak.com