Molnár Csaba: minden megsemmisült a DK leégett irodáiban

Gyakorlatilag minden megsemmisült a Demokratikus Koalíció központi irodáiban a szombati épülettűzben - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke.Molnár Csaba hétfőn az épület előtt tartott sajtótájékoztatót, miután a párt néhány tagja felmehetett a kiégett tetőtéri irodákba. A politikus azt mondta, hogy az eszközeik és használati tárgyaik vagy elégtek vagy a lezuhanó gerendáktól, illetve az oltóvíztől semmisültek meg.

    
Az EP-képviselő közölte: még mindig csak annyit tudnak, hogy az épület alsó és az ötödik emeletén is kiütött egy-egy tűz, de a tűzoltóság egyelőre nem tudja megmondani, hogy van-e összefüggés a két eset között. Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy a DK által kezelt adatbázisokat és személyes adatokat nem az épületben lévő szervereken tárolták, ezért azok biztonságban vannak, a könyveléseik és irataik azonban megsemmisültek. A politikus hozzátette, hogy az Állami Számvevőszék munkatársai éppen az elmúlt héten kértek iratokat tőlük, azokat már átadták.
    

Azt is elmondta, hogy az irodáikban több kortárs művészeti alkotást is kiállítottak, ezek egy vagy kettő kivételével teljesen megsemmisültek. Szintén elégett az összes, a közvetlen főpolgármester-választásért, valamint az európai ügyészség felállításának érdekében gyűjtött aláírásuk is - jelentette be. Molnár Csaba köszönetet mondott azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek felajánlották, hogy megosztják velük irodáikat, de nem élnek a felajánlással, mert nem férnének el.


A DK központja több mint harminc alkalmazottnak adott helyet, ők átmenetileg a Képviselői Irodaházból, illetve otthonról folytatják munkájukat, amíg nem találnak új épületet, amit ki tudnak bérelni - mondta. Az ügyvezető alelnök megköszönte a felajánlott adományokat is. Egy kérdésre felelte, hogy még nem tudják, hogy mikor és mennyit fog fizetni a biztosító, ezért az adományokból a működésükhöz leginkább szükséges eszközöket veszik majd meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com