Molnár Gyula: a Fidesz átverte az embereket (2. rész)

Az MSZP elnöke szerint 2018-ban buknia kell a Fidesznek, az Orbán-rendszernek, mert átverték az embereket azzal, hogy tudnak az ő érdekükben kormányozni, holott csak saját klientúrájuk érdekében lépnek fel.mszpMolnár Gyula szombaton Budapesten, pártja évad- és kampánynyitó választmányi ülésén azt mondta, "a Fidesz országa a látszatok országa", a siker, a szabadság, a munka, a fejlődés látszatáé. A kormány csak elvenni tudott az emberektől: vitte a demokráciát, a pénzüket és ha hagyják, viszi a jövőjüket is - tette hozzá.

A júniusban megválasztott pártelnök azt mondta, a Fidesz nem tud kormányozni: az egészségügy, az oktatás összeomlóban, az emberek többsége nem tud megélni a fizetéséből. Molnár Gyula úgy fogalmazott, "a Fidesz talált egy új szövetségest", a hírek szerint "Habony és Finkelstein mutatta be Orbán Viktornak a két szürke eminenciást, a fortélyos félelmet és a kiábrándult közönyt".

Ez a két veterán szövetséges - folytatta - korábban olyan nagyágyúkkal is együttműködött, mint Sztálin, Hitler vagy Rákosi.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: a nemzeti együttműködés rendszerében mindenki a másikat nézi és hibáztatja.

Az MSZP elnöke közölte, pártja lelép erről az útról. Olyan országot szeretne, ahol a tehetség és a szorgalom sikeres lehet akkor is, ha nem valamelyik megyei nagyúr családjához tartozik valaki, ahol mindenki kap esélyt,; ahol "nincsen minden héten háború", ahol jólét és biztonság van.

Az MSZP a változást akarók pártjává fog válni - mondta. Molnár Gyula jelezte: az MSZP 2015 májusa óta nem támogatja a betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít fel. Aki elmegy, az Orbán Viktor hatalomban tartását segíti - hangoztatta.

Hozzátette: a népszavazás akár fölöslegessé válhatna akkor, ha lenne egy világos és egyértelmű javaslat, amely megoldást jelentene, és így véget lehetne vetni a referendummal járó pénzpocsékolásnak. Az ellenzéki politikus ismét felszólította a Fideszt, mondja meg, milyen közjogi következménye lesz a referendumnak.

Az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció három különálló pártok, de ugyanazt mondja a népszavazásról, és együttműködik a kampányban az MSZP-vel. Ha ezek a pártok úgy akarják, együtt fognak működni az Orbán-rendszer leváltásában is - fogalmazott.

Kitért arra, hogy mind a 106 választókerületben a legalkalmasabb jelöltet kell kiválasztani, akár előválasztással. Ha valaki a közös jelölt kiválasztásában nem vesz részt, az Orbán Viktor hatalomban maradását segíti - jelentette ki.

Molnár Gyula kitért arra, hogy ezzel a nappal nem csupán az október 2-ai népszavazás szocialista kampányát indítják el, hanem elindulnak azon az úton, amelynek első fontos állomása 2018 tavaszán lesz.

Hiller István, a párt választmányának júniusban megválasztott új elnöke az MSZP stratégiaalkotó központjaként határozta meg a testületet, amely ismét a párt parlamentje lesz. Szerinte egy olyan nyitott testületről van szó, amely alkalmas a kapcsolatteremtésre, a baloldali gondolkodók megszólítására.
Rögzítette: senkinek ne legyen kétsége, az MSZP célja az Orbán-kormány leváltása.

Ez többet jelent azonban annál, hogy "az ő minisztereik helyett a mi minisztereink üljenek" a kormányban. Nem elég csak bírálni, választási alternatívát kell kínálni - közölte, hangsúlyozva azt is: az MSZP megerősödésének útja, hogy az emberek problémáival foglalkozik.

A politikus szerint egy szabadabb, igazságosabb Magyarország, egy új, a negyedik köztársaság megteremtését akarják. Hiller István szerint a politikában érzelmekre is szükség van, ezért egy modern, baloldali emlékezetpolitika mellett foglalt állást. Azt mondta, büszkén vállalják Nagy Imre, Horn Gyula és Fejtő Ferenc szellemi örökségét.

A rendezvény előtt bemutatták az MSZP népszavazási plakátjait is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com