Molnár Gyula: az MSZP programjának fő üzenete, hogy miként lesz negyedik magyar köztársaság (1. rész)

Az MSZP választási programjának fő üzeneteként jelölte meg Molnár Gyula pártelnök, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság. Az ellenzéki párt szombati budapesti programbemutató nagygyűlésén a politikus azt is hangoztatta: készen állnak arra, hogy a változást akarók szövetségét létrehozzák és programjuk a változás programja legyen.Molnár Gyula azt is jelezte: kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak a választáson és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük.

   
A rendezvény kezdetén a pártelnök a színpadra hívta Kunhalmi Ágnest, a párt fővárosi elnökét, Bangóné Borbély Ildikót, az elnökség tagját, Hiller István választmányi elnököt, Gőgös Zoltánt, az MSZP elnökhelyettesét és Korózs Lajos elnökségi tagot, akik fotelekbe ültek le a színpadon. Köszöntötte a nézőtéren Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét is.
    

Molnár Gyula közölte, a következő hónapokban arról beszélnek, hogyan lehet az iskola a szabad gondolkodás terepe, hogyan lehet az egészségügyre több pénzt fordítani, hogyan lesz független a sajtó, az ügyészség és az önkormányzatok.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hogyan lesz a negyedik magyar köztársaság? - foglalta össze. Eger várának 1552-es török ostromához hasonlította a mostani magyar demokráciát. Az MSZP elnöke rögzítette: a magyar demokráciát újra meg kell védeni, össze kell fogni, együtt kell működni a Párbeszéddel.
    

A Párbeszéd társelnöke beszédében úgy reagált: "döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, (...) és hozok magammal mindent, amit tudok". A politikus egy közös ajánlat igényét is megfogalmazta, ennek lényegét abban jelölve meg: "az emberekbe kell befektetni", az emberek tudásába, egészségbe, lakhatásába, szociális biztonságába és az emberies társadalomba.
    

Egyetértett azzal, hogy meg kell állapodni a 106 egyéni körzetben való indulásról a pártoknak, de ez nem elégséges feltétel. Karácsony Gergely elmondta, lehet, hogy azért nem bíznak a szavazók a baloldali pártokban, mert azok sem bíznak egymásban. Ha el akarjuk hitetni a magyar polgárokkal, hogy Magyarország lehet közös ország, akkor közös ajánlat kell, közös jelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt - magyarázta.
    

Hiller István a Tegyünk igazságot! című programot ismertetve azt mondta, a Fidesz igazságtalanságot hozott az országba: aki szegény, még szegényebb lett, a bérből és fizetésből élők nem jutnak egyről a kettőre. Megerősítette, amíg az emberekben félelem van, addig a kerítés a határon állni fog, de nem mondanak le arról, hogy az állampolgárok úgy érezhessék magukat biztonságban, hogy kerítésekre ne legyen szükség.
    

A konkrét célok között jelölte meg, hogy mindenki anyagi biztonságban élhessen, a magyar bérek érjék el az uniós átlagot, nettó 100 ezer forintnál senki ne kereshessen kevesebbet. A gazdasági növekedés feltételeként és az eladósodás megakadályozása érdekében felmondják az Oroszországgal a paksi atomerőmű bővítéséról kötött szerződést és népszavazást tartanak az új atomerőmű létesítéséről - ismertette, jelezve, a népszavazáson a szülők gyermekük nevében is szavazhatnának.
   

Hiller István közölte, az alacsony jövedelműek és a középrétegek adóterheit az átlagjövedelmek mértékéig adóvisszatérítéssel csökkentik, így havonta 15 ezer forinttal többet vihetnek haza. A nyugdíjjárulék felső korlátja 700 ezer forint lesz, az e fölötti jövedelemhányadra 10 százalékos, az egymillió forint feletti jövedelemhányadra 20 százalékos szolidaritási hozzájárulást vetnek ki. Ez lesz az alapja annak - folytatta - , hogy 5 százalékra csökkentsék minden alapvető élelmiszer áfáját.
   

Ígéretet tett a letelepedési kötvény megszüntetésére, jelezve, hogy a forgalmazó cégekre 75 százalékos offshore adót vetnek ki. A nyugdíjasoknak azt ígérte, hogy visszahozzák a nyugdíjemelés svájci indexálását, 57 ezerre emelik a minimálnyugdíjat, korrekciós programot indítanak. Minden évben az átlagnyugdíj havi összegének megfelelő - jelenleg 120 ezer forint - nyugdíjkiegészítést adnak az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében - közölte.
    

Bevezetik a garantált szociális minimumot: minden magyar állampolgár a bejelentett lakcímén egy köbméter vizet jelképes áron, 15 köbméter földgázt és 30 kilowatt/óra áramot a mai ár feléért kaphat meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com