Molnár Zsolt: nem muszlim radikálisokat fogott el a TEK

Nem kötődnek muszlim radikálisokhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétvégi akciója során elfogottak - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, zárt ülése után. Azt viszont több képviselő is hangsúlyozta, hogy komoly volt a fenyegetettség.

A TEK kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy hétvégi terrorellenes akciósorozatában sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoportot fogtak el. A "TEK által kiemelten védett személyek biztonsága érdekében bevezetett operatív intézkedések során" összesen hat embert vettek őrizetbe - tették hozzá.

tek

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke elmondta: a szerdai zárt ülésen Hajdu János, a TEK főigazgatója részletes tájékoztatást adott az akcióról. A titoktartási kötelezettség és a nyomozás érdekeinek figyelembevétele mellett annyit lehet elmondani, hogy nem dzsihadistákat fogtak el, nem a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet "magyarországi sejtjéről van szó". Zavaros ideológiával rendelkező radikálisokat fogtak el a TEK emberei - tette hozzá.

Molnár Zsolt mellett Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke, valamint Szél Bernadett LMP-s és Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő is azt mondta, hogy az ügy részletei minősített adatok és még tartanak az elemzések.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ugyanakkor megerősítették, hogy komoly bűncselekményt akadályozott meg a TEK, ezért valamennyien elismerésüket, köszönetüket fejezték ki a TEK-nek.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja kiemelte: a TEK akciójával kapcsolatban megjelent hírek nem voltak túlzóak, valószínűsíthetően nagyon komoly bűncselekményt sikerült megakadályozni. Nem a TEK PR-akciójáról van szó, hanem komoly ügyről, egy profi módon kivitelezett elhárítási akcióról. Az abban résztvevőket csak dicséret illeti meg - hangsúlyozta a jobbikos képviselő.

Szél Bernadett LMP-s képviselő is azt mondta, hogy reális veszélyt sikerült elhárítani, és ezzel "nagy szolgálatot tettek Magyarországnak".

A nemzetbiztonsági bizottság mintegy két és félórás zárt ülésén a Belügyminisztérium és a titkosszolgálatok részletes tájékoztatást adtak a képviselőknek a magyarországi és európai biztonsági helyzetről. A képviselők elmondták: kiemelten foglalkoztak a kedden Törökország által lelőtt orosz harci repülőgép esete nyomán kialakult helyzettel, valamint a november 13-ai párizsi merényletekkel is.

Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja a török-orosz incidensről szólva azt mondta: segíteni kell a tárgyalásokat, mérsékelni kell a helyzetet, mert a káosz csak a terroristáknak kedvez. A párizsi merényletekkel kapcsolatban pedig kiemelte: megjelent egy új típusú terrorizmus, az ellene folytatott küzdelemhez a különböző titkosszolgálatoknak hatékonyan kell együttműködniük. Szél Bernadett azt mondta: bár "rendkívül rémisztő és nyomasztó" ülésen vannak túl, a magyar helyzetet, köztük a magyar jogszabályokat tekintve úgy látja, "jó kezekben vagyunk".

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke azt mondta: pontos, szakszerű, tényekre alapozott tájékoztatást kaptak az európai terrorizmus helyzetéről. Mindezek alapján a képviselő szerint egyértelművé vált, hogy a migráció, az illegális bevándorlás és a terrorizmus "kéz a kézben jár". Kiemelte: nemcsak a mostani hullám, hanem a hosszú ideje tartó migráció is felel a terrorizmusért. Ezt igazolja, hogy a párizsi merényletek elkövetői között másod-, harmadgenerációs bevándorolók is voltak. A képviselő szerint "nem lett volna robbantás", ha az Európai Unió és egyes európai politikusok más szinten kezelik a bevándorlás problémáját.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra is, hogy a párizsi merényletekért felelős terroristák a francia szolgálatok látókörében voltak. A fideszes politikus szerint a szolgálatok teszik a dolgukat, de "vannak felelőtlen politikusok, akik nem figyelnek rájuk". A magyar kormány viszont odafigyel ezekre a beszámolókra és az emberek véleményére is - emelte ki.

A fideszes képviselő szerint beigazolódott, hogy a kormány és a Fidesz jól döntött, amikor nemzeti konzultációt indított ebben a kérdésben és meghozta azokat az intézkedéseket, amelyekkel "megvédték az országot a beáramló illegális migránsok hadától".

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: fontos és tanulságos bizottsági ülésen vannak túl. Kiemelte, hogy a BM-től és a szolgálatoktól kapott tájékoztatás alapján sem Magyarországon, sem Budapesten nem nőtt a terrorfenyegetettség. Ezzel együtt úgy fogalmazott: Párizs óta potenciális háborús szintér lett Európa. Egyetlen európai országban sincs teljes biztonság, folyamatos a "versenyfutás", hogy meg lehessen akadályozni az eseményeket - fogalmazott.

Mindezek alapján úgy véli, hogy indokolt és elkerülhetetlen a szocialisták által ismertetett javaslat, amelyben többek között büntető törvénykönyvi szigorítások szerepelnek. Molnár Zsolt kiemelte: a jelenlegi Btk. alapján nem lehet hatékonyan fellépni azok ellen, akik például propagandatevékenységgel, illetve finanszírozással vesznek részt egy terrorcselekményben. Ezzel együtt indokoltnak tartja az uniós jogszabályok felülvizsgálatát is, továbbá a nemzeti szolgálatok mellett egy közös európai terrorelhárító szerv és egy gyorsreagálású erő felállítását is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com