Momentum: folytatjuk az ellenállást

Nincs hova hátrálni, folytatjuk az ellenállást - közölte a Momentum pénteken azt kommentálva, hogy az Országgyűlés elnöke összesen több mint 70 millió forintos tiszteletdíj-csökkentéssel szankcionálja az ellenzéki párt képviselőit, akik a gyülekezési törvény módosítása miatt tiltakoztak kedden a parlamentben.A Momentum az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, kedden politikusai füstgyertyákkal, szovjet himnusszal és Putyin-Orbán csókolózós képek szórásával próbálták megakadályozni azt, hogy elvegyék a magyar emberektől a gyülekezési alapjogukat.

Hozzátették, Kövér László házelnök a képviselőket kitiltotta parlamentből, amiért kiálltak a gyülekezési szabadság mellett és összesen több mint 70 millió forintos rekordbírságot szabott ki rájuk. Nincs hova hátrálni, egyszer meg kell vetni a lábunkat, és azt kell mondani, hogy ami elég, az elég - hangsúlyozta a Momentum, hozzátéve: ma a gyülekezési jog, holnap egy másik alapvető jog. Össze kell fognunk, mert ami most történik, az mindannyiunk bőrére megy - írták, jelezve, hogy folytatják az ellenállást.

Azt kérik, hogy aki tudja, támogassa a Momentum munkáját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com