Morawiecki: Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért (2. rész)

Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért, és ahogy 1848-'49-ben most is az igazság, a szolidaritás és az egyenjogúság oldalán áll - mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken a Múzeumkertben, a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából rendezett állami rendezvényen.A lengyel kormányfő beszédében emlékeztetett: a két nemzet barátsága immár több mint ezer éve tart, a múltban több alkalommal is úgy küzdöttek közösen a szabadságért, ahogy most a jövőért szeretnének.

    
Úgy fogalmazott, egy jobb Magyarországért, egy jobb Lengyelországért és egy jobb Európáért harcolnak, mindazokért, akik hisznek a "hazák Európájában", olyan jövőben, amely a közemberért, nem pedig a felsőbb rétegekért lesz. Mateusz Morawiecki azt mondta, 171 éve a magyar szabadságharcosoknak sajnos le kellett tenniük a fegyvert, nemzeti zászlóikat azonban nem adták, azokat inkább felszabdalták, elrejtették, hogy elővehessék majd, amikor a jövő reménysugarai megjelennek. "A mi népeink ilyen zászlódarabokból álltak össze és élnek újra együtt barátságban" - hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.
    

Kiemelte, a két ország jobb jövője csak saját szándékától, akaratától függ. "Egyre inkább meg vagyunk most már győződve róla, hogy ahogy korábban a turul és a lengyel fehér sas elvezetett a jobb jövő, az igazság felé, lassan közeledünk már ehhez" - mondta Mateusz Morawiecki. A lengyel kormányfő rámutatott, a két ország nagy költői, Petőfi Sándor és Zbigniew Herbert egyaránt azt mondták, hogy "az egekből fog jönni a segítség". "Ez legyen az, ami minket összekapcsol, minden magyart, minden lengyelt, és az európaiakat" - mondta.
    

"Isten áldja meg a magyarokat, Isten áldja meg a lengyeleket, adjon nekünk jobb Európát!" - zárta beszédét Mateusz Morawiecki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com