Mosószer-hamisítókat ítéltek el Nyíregyházán

Hét mosószer-hamisítót ítélt el hétfőn, nem jogerősen a Nyíregyházi Járásbíróság, a házaspár és öt alkalmazottjuk a bűncselekménnyel csak a költségvetésnek több mint tízmillió forint kárt okozott - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.judgeToma Attila bíró elmondta, a vádlottak 2013-2014-ben úgy tettek szert jövedelemre, hogy különféle márkás, igen közismert és népszerű mosószereket hamisítottak. Az eredeti termékre hasonlító szerek előállításához a szükséges alap- és vegyi anyagokat, flakonokat és címkéket a férfi szerezte be, a felesége felügyelte a munkát és részt vett az értékesítésben, míg további öt ember az alkalmazásukban dolgozott.

A vádlottak először 2013 decemberében buktak le, tetten érték őket, de a hamisítással utána sem hagytak fel. A férj új telephelyet bérelt, részben új munkatársakat vett fel, és folytatódott a gyártás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai azonban a második illegális üzemet is lebuktatták 2014 októberében.

A bíróság iparjogvédelmi jogok megsértése miatt a férfit két év négy hónap börtönbüntetésre és négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. A feleség és a harmadrendű vádlott két-két év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetést kapott, és őket is négyszázezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték.

A négy további vádlottra háromszázezer forint pénzbüntetést szabott ki az első fokon eljáró Nyíregyházi Járásbíróság.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com