Most már biztos: párttá alakul az Együtt 2014

Egy évvel hivatalos megalapulása után újabb nagy átalakuláson megy keresztül az Együtt 2014 választói mozgalom.


Bajnai Gordon a csütörtökön Pécsett megtartott lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón bejelentette: párttá alakul az Együtt 2014.
bg
"Van remény, ha van összefogás. Magyarországon 2014 után korszakváltásra lesz szükség, olyanra, amellyel az ország ismét normálissá válik, a szakszerűség és a politikum egyensúlyban van.

Ezt szeretnénk elérni, ahhoz azonban el kell menni az ország minden szegletébe, szembesülni a problémákkal"-mondta a volt miniszterelnök, hozzátéve: minden ellenzéki szereplőnek felelőssége van abban, hogy "sikeresen szabaduljunk meg az Orbán-Simicska rezsimtől".

Mint az köztudott, a mozgalom eredetileg az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla), a Szolidaritás és a Haza és haladás szervezetek koalíciójából, a "remény koalíciójából"  jött létre.

Felröppent a hír, hogy a Milla nem kíván párttá alakulni. Természetesen ez így, ilyen formában nem igaz, és erről maga a Milla is tájékoztatta a publikumot: "A Milla 2012. október 23-án hirdette meg az együttműködést a Szolidaritás mozgalommal és a Haza és Haladással, ebből született az Együtt 2014. Az elmúlt időszak világossá tette a párttá alakulás szükségességét.
A Milla vasárnapi közgyűlése egyhangúlag elfogadta az Együtt 2014 párttá alakulását, és a Milla számos tagja, köztük Juhász Péter egykori elnök, illetve több vezető is szerepet vállal az új pártban, illetve annak alapításában.
A Milla Egyesület folytatja eddigi tevékenységét és civil mozgalomként gyakorol kontrollt a politikában. Maga a szervezet megőrzi önállóságát, és nem vesz részt a pártpolitikai küzdelmekben, feladata a továbbiakban is a közügyek képviselete.
Magyaroszágon talán most először mutatunk példát arra, hogy egy civil mozgalom igenis képes befolyást gyakorolni a politikára. A civilekkel folytatott párbeszéd szükséges ahhoz, hogy megváltoztassuk az uram-bátyám politizálást. A Milla ezzel a párbeszéddel, a civil kontroll gyakorlásával tudja segíteni az Együtt 2014-ből létrejövő pártot. Pártpolitikai szerepet vállaló tagjaitól pedig elvárja, hogy mindig készek legyenek kritikusak és önkritikusak maradni." - áll a szervezet oldalán.

Az ily módon megalakuló párt tervei között nem csak a kormányváltás, hanem - ahogy azt Bajnai Gordon a csütörtöki lakossági fórumon elmondta - a korszakváltás is.

forrás: MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com