MÖSZ: szoros együttműködésre van szükség a kormányzat és az önkormányzatok között

Pártpolitikától független, szakmai alapokon nyugvó szoros együttműködésre van szükség a kormányzat és az önkormányzatok között - hangsúlyozta a Magyar Önkormányzatok Szövetségében (MÖSZ) résztvevő több település polgármestere szerdán Szegeden.A MÖSZ regionális értekezletét követő sajtótájékoztatón Botka László (Összefogás Szegedért) szegedi polgármester azt mondta, több tucat dél-magyarországi polgármestertársával elsősorban arról egyeztettek, miként tudják az önkormányzatok a védekezést segíteni a járvány harmadik hullámában.

    
A politikus leszögezte, Magyarországon gazdasági és járványügyi válsághelyzet van, ezért szoros együttműködésére van szükség a központi kormányzat és az önkormányzatok között. Az európai példák azt mutatják, hogy a kormányzatok többletforrásokat biztosítanak az önkormányzatoknak, amelyek helyben a leggyorsabban tudnak segíteni a bajba került egyéneknek és vállalkozásoknak.
    

A szegedi polgármester szerint Magyarország azonban különutas politikát folytatott. A kormány kétfrontos háborút vív, egyszerre küzd a járvány és az önkormányzatok ellen - fogalmazott, példaként Szeged költségvetését említve, amely az elmúlt egy évben 16 milliárd forintot vesztett, ebből 10 milliárd forintot a kormányzati elvonás miatt.
    

Botka László kifejtette, a kormányzati megszorítások végső soron a választókon csapódnak le. Nyirati Klára (Sikeres Bajáért Egyesület), Baja polgármestere arról számolt be, a dél-magyarországi települések vezetői úgy látják, kiszolgáltatott az önkormányzatok helyzete, "a tanácsrendszer felé halad" az ország. Az önkormányzatok ismerik helyben a problémákat, és tudják hogyan lehet megoldani azokat, ebből a szempontból nincs különbség kis és nagy települések között - mondta. Hangsúlyozta, a kormány felé elvárás lenne, hogy azonos módon bánjon minden egyes településsel, nem lehet, hogy a polgárokat pártpolitikai szempontok alapján különböztesse meg.
    

Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere közölte, a szövetség a múlt héten egyeztetett arról, hogy az önkormányzatok miként tudnának együttműködni a védekezésben. Az oltási terv megvalósításában a kórházak mellett 130 rendelőintézet és mintegy 5 ezer háziorvosi körzet vesz részt, munkájuk szervezésében az önkormányzatok is hatékonyan részt tudnának vállalni - mondta a polgármester.
    

Gémesi György szerint a kormányzat részéről azonban úgy tűnik, "nincs meg a partneri együttműködés". Az önkormányzatok csupán kedden késő este kaptak levelet arról, hogy a háziorvosi körzetekben szerdától három nap alatt 250 ezer oltást adnának be. Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) pécsi polgármester - aki a jövőben a MÖSZ megyei jogú városi tagozatának munkáját is koordinálja - a közeljövő legfontosabb feladatának nevezte annak a kormányzati elképzelésnek a "blokkolását", amely a településrendezési terv készítését kivenné az önkormányzatok kezéből.
   

Mint mondta, ez nem adminisztratív feladat, meghatározza egy település arculatát, fejlesztését. Amennyiben ez a szerep elkerülne az önkormányzatoktól, megszűnne többek között annak a lehetősége is, hogy városfejlesztési megállapodás keretében olyan beruházásokról állapodjanak meg a befektetőkkel, amelyek a település közösségét segítik.
    

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármester leszögezte, fel kell lépni az önkormányzatiság kiüresítése ellen. Az uniós elvekkel szembe megy, hogy az EU helyreállítási alapjának felhasználásáról a kormány nem egyeztet az önkormányzatokkal - mondta a politikus, aki szerint félő, hogy ennek elosztásakor is pártpolitikai elvek érvényesülnek majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com