MSZP: a bankok politikai befolyást szereztek a kormány felett

Az MSZP értékelése szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött  paktum miatt a bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett, ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek.Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón megerősítette: továbbra is szorgalmazzák a magyar kormány és az EBRD között 2015-ben kötött megállapodás felmondását. Hozzátette, erre lehetőséget is biztosítanak a fideszeseknek, mert benyújtják a parlamentnek a paktum felmondásáról szóló javaslatot. Annak támogatásával a kormánypártiak bebizonyíthatják, hogy Magyarországnak szuverén miniszterelnöke van, aki a magyarok érdekében kormányozza az országot és nem adja el a devizahiteleseket a bankoknak - hangoztatta.

    
A szocialista politikus szerint az EBRD-vel kötött megállapodásban benne van, hogy a kormány nem gördíthet akadályt a kilakoltatások elé és nem hoz olyan döntést, amely kedvezőtlenül befolyásolja a bankok jövedelmezőségét. Ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek, hiszen "Orbán ezt a paktumot szolgaian betartja" - értékelt.
    

Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője azt firtatta, vajon megbízhatnak-e az egykori devizahitelesek a bankrendszerben, a Magyar Nemzeti Bankban. Elmondta, a jegybank a közelmúltban tárgyalásokat kezdett a Magyar Bankszövetséggel, hogy átalakítsák a 300 ezer érintett hitelszerződését fix kamatozásúvá.
    

Hozzátette, az elmúlt években az összes döntést úgy hozták meg, hogy a károsultakkal nem egyeztettek, most is úgy tűnik, hogy ez így lesz, ez pedig elfogadhatatlan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com