MSZP: a budapesti járványügyi helyzetről is tájékozódna az Országgyűlés népjóléti bizottsága

A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs beszámolója mellett a budapesti, különösen az idősotthonokban kialakult járványügyi helyzetről is tájékozódna az Országgyűlés népjóléti bizottsága következő ülésén - közölte a testület szocialista elnöke csütörtökön.Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatóján elmondta, már korábban javasolta, hogy a bizottság hallgassa meg Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét és Müller Cecília országos tisztifőorvost, de közben a Fidesz kezdeményezte az operatív törzs bizottsági meghallgatását.

   
Hozzátette: a kérésnek eleget téve jövő kedden 10 órára összehívja a népjóléti bizottság ülését. Ismertette napirendi javaslatát: a testület elsőként tájékoztatót hallgatna meg az operatív törzstől az egészségügyi ellátórendszer koronavírus-járványra való felkészüléséről, különösen a közfinanszírozott kórházi ágyak felszabadításáról.
   

Ezt követően Budapest, mint a járvány szempontjából kiemelten veszélyeztetett nagyváros járványelleni védekezéséről, különösen az idősotthonokban kialakult járványügyi helyzetről és az intézmények járványügyi ellenőrzéséről tájékozódhatnának a képviselők Müller Cecíliától és Karácsony Gergely főpolgármestertől.
    

Korózs Lajos elmondta, a napirendi javaslatban szerepel több ellenzéki, a járvány elleni védekezésről, annak társadalmi és gazdasági hatásainak mérsékléséről szóló javaslat tárgysorozatba vétele is. Az ellenzéki politikus közölte, a bizottsági ülésen mindenképpen tisztázni kell, miért volt szükség "rapid módon" kiüríteni a kórházi ágyakat. Azt is firtatta, honnan kapta Orbán Viktor miniszterelnök azt az információt, hogy május 3-án tetőzik a járvány, miközben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter néhány nappal korábban azt mondta, a tetőzés júliusban várható.
    

Selmeczi Gabriella, a népjóléti bizottság fideszes alelnöke kedden közölte, a Fidesz-frakció a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs meghallgatását kezdeményezi a bizottságban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com