MSZP: a DK csak beszél az együttműködésről, de tenni nem hajlandó érte

Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és pártja csak "színpadi beszédekben" hangoztatja az ellenzék együttműködését, de a gyakorlatban jelenleg ennek az ellenkezőjét látják.Az MSZP szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc kedden Kaposváron azt mondta, a demokratikus ellenzéki pártok még az idén megállapodnak arról, hogy valamennyi választókerületben közös jelöltet indítanak a jövő évi országgyűlési választásokon.

Az MSZP közleményében azt írta: pártjuk, ahogy Zuglóban, a józsefvárosi időközi önkormányzati választáson is közös jelöltben gondolkodott, de az erről szóló megállapodást "egy nap alatt felmondta" a DK országos elnöksége. Hozzáfűzték: most az MSZP azt javasolta, hogy a debreceni időközi választáson egy közös jelölt legyen, akár azon az áron is, hogy visszalépteti saját jelöltjét. Erre - fogalmaztak a közleményben - a DK "semmilyen érdemi választ nem adott". Amikor az MSZP "konkrétan és egyértelműen felvetette, hogy visszalépteti a jelöltjét a győzelem érdekében, Gyurcsány Ferenc pártja mereven elzárkózott ennek a felvállalásától" - írta a szocialista párt.


Jelezték: az MSZP a maga részéről "az utolsó pillanatig fenntartja tárgyalási szándékát és ajánlatát" azért, hogy Debrecenben egy közös ellenzéki jelölt induljon a Fidesz jelöltjével szemben. "A labda (...) a DK térfelén pattog" - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com