MSZP: a Fidesz a parlament elé viszi a saját túlélőcsomagját

A Fidesz nem a vállalkozások megmentésére vagy a koronavírus-járvány kezelésére tesz javaslatot, hanem a parlament elé viszi a "saját túlélőcsomagját" - jelentette ki az Országgyűlésnek szerda este benyújtott kormánypárti indítványokról szólva az MSZP frakcióvezető-helyettese.Harangozó Tamás csütörtöki online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kabinet a koronavírus-járvány megfékezésének és a megélhetés biztosításának területén is megbukott. A kormánypárti képviselők eközben azzal voltak elfoglalva, hogy a "fideszes kifizetőhelyként" működő vagyonkezelő alapítványokba "kimenekített közvagyont" még jobban bebiztosítsák saját maguk számára - fogalmazott a törvényjavaslatokra utalva.

   
Az indítványok alapján csaknem tucatnyi alapítvány, több ezer milliárd forintnyi állami vagyon, ingatlanok, ingóságok és például az állam szinte teljes Mol-részvénycsomagja kerül majd néhány ember kezébe - mondta a képviselő. Harangozó Tamás közölte, úgy tűnik, hogy a kormány nem bízik a 2022-es győzelmében, és még a járvány harmadik hulláma alatt is az a legfontosabb a számára, hogy a kormányváltás után is "fideszes kezekben tartsa az összeharácsolt vagyont". A Fidesz nem szégyenlős és ezzel az újabb lépéssel egyértelművé tette, hogy csak a pénz érdekli - tette hozzá.
    

A fideszes képviselők emellett javaslatot nyújtottak be egy új hatóság felállításáról, amelynek a feladatai közé tartozik majd a dohánykereskedelem, a szerencsejáték-szervezés, a bírósági végrehajtás és a felszámolói tevékenység állami felügyelete, elnökét pedig Orbán Viktor miniszterelnök fogja kinevezni kilenc évre - hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus.
    

A kabinet szerda éjjel mintegy ötvenmilliárd forintot rendezett át a költségvetésben, a forrásokat a gazdaságvédelmi alapból vonják el - hangsúlyozta az MSZP frakcióvezető-helyettese. Ebből az összegből csaknem ötmilliárdot fordítanak sportra, 2,6 milliárdot kap a Magyar Turisztikai Ügynökség, tízmilliárd jut nemzetközi vadászati, természeti és lovasrendezvények, valamint vallási konferenciák megrendezésével összefüggő szervezési és lebonyolítási feladatok támogatására - sorolta.
    

Bírálatként azt mondta, eközben továbbra sem lehet tudni, hogy a kabinet mit tesz a bajba jutott dolgozók és családok megélhetésének biztosításáért. Az MSZP nevében újra felszólította a kormányt, hogy vegye igénybe az uniós munkahelyvédelmi programból lehívható egymilliárd eurót. Harangozó Tamás azt is követelte, hogy a kabinet a szépségipari vállalkozókra is terjessze ki a bértámogatást, méghozzá visszamenőlegesen, március 8-áig. Százszázalékos táppénzt kért mindenkinek, aki koronavírussal fertőződik meg vagy karanténba kerül, egyúttal megismételte korábbi indítványukat, hogy az álláskeresési támogatást kilenc hónapon keresztül folyósítsák és a nettó összege ne legyen alacsonyabb százezer forintnál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com