MSZP: a Fidesz csökkenti a dolgozó emberek juttatásait

Az MSZP szerint míg ők növelték a fizetéseket kormányzásuk idején, addig a Fidesz csökkenti a dolgozó emberek juttatásait. Az ellenzéki párt arra reagált az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben, hogy Hollik István sajtótájékoztatóján azzal vádolta a baloldalt: kormányzásának nyolc éve alatt nem becsülték meg az embereket, nem fizették meg a munkájukat, és ha újra kormányra kerülhetnének, újra emelnék az adókat, így csökkenne az emberek fizetése.

A KDNP-s képviselő a kormánypártok álláspontját ismertetve hangsúlyozta: egyetértenek Cseresnyés Péterrel, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával abban, hogy januártól jobban megéri dolgozni az adócsökkentések és a béremelések miatt. Hollik Istvánnak tudnia kellene, hogy az MSZP 2002-ben 50 százalékos fizetésemelést adott a közszférában dolgozóknak. Ezen felül a baloldali kormányzás alatt 2010-ig adómentes volt a minimálbér - írta közleményében az MSZP, hozzátéve: "az urizáló fideszes elit" ezzel szemben csökkenti a dolgozó emberek juttatásait.

A szocialisták kormányra kerülésük esetére legalább nettó 100 ezer forintos minimálbér bevezetését és a munkaadókat terhelő járulékok csökkentését ígérik. Emellett visszaállítanák a korábbi nyugdíjszámítást, csökkentenék az energiahordozók árát és az alapvető élelmiszerek áfáját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com