MSZP: a Fidesz-kormány a saját zsebe érdekében tevékenykedik

Az MSZP szerint a kormány nem az emberek, hanem a saját zsebe érdekében tevékenykedik, az elmúlt két év legjellemzőbb lépései mutyikra utalnak.

, a párt szóvivője vasárnap Budapesten, a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt azt mondta, a mutyikra utal a "Simicska Zrt.-k, Nyerges Kft.-k" működése is, és ahogy az egész országban, úgy Pécsen és Püspökladányban is tetten érhető a mutyizás.
Tóth Bertalan, az MSZP elnökségi tagja elmondta, a pécsi fideszes városvezetés úgy döntött, hogy kiszervezi az óvodai, iskolai közétkeztetést. A múlt évi közbeszerzésen a Pest megyei közétkeztetési ügyekből ismert HunGast is indult, akkor 1,3 milliárd forintot ajánlott, de ezt Pécs nem fogadta el. Az idén újra kiírták a tendert, a HunGast ezúttal már 1,5 milliárdot ajánlott, s ezt a városvezetés elfogadta, illetve 15 százalékkal megemelte a közétkeztetés árát, hogy ki tudja fizetni a beszállítót.
A szocialista politikus - mint a bíráló bizottság egyik tagja - úgy véli, a HunGast hamis okirattal igazolta az egyik alkalmassági feltételt, ezért közérdekű bejelentéssel a közbeszerzési hatósághoz fordult. Választ nem kapott, ezért az MSZP demokrácia-központja magánokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést fog tenni - közölte.
Bangóné Borbély Ildikó, a párt elnökségi tagja a Püspökladányban történtekről azt mondta, az idén 92 millió forint veszteséget halmozott fel a többségi önkormányzati tulajdonban lévő patika. Miért tűri el a fideszes polgármester, hogy idegen érdekeket képviseljenek a ráfizetés ellenére? - tette fel a kérdést, hozzátéve, a "pénzelszívó" nem jól működik, mégis fenntartják. Az ellenzéki párt demokrácia-központja ezek alapján hétfőn
feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Budapest, 2012. július 15., vasárnap (MTI) -

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com