MSZP: a jobboldali családpolitika nem működik

A jobboldali család- és népesedéspolitika nem működik, az elmúlt hat év legrosszabb születésszámadatát sikerült 2019-ben produkálni - mondta a szocialista Bangóné Borbély Ildikó keddi sajtótájékoztatóján arra hivatkozva, hogy 89 200 gyermek született a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint.Az MSZP országgyűlési képviselője hozzátette: 2014-ben kezdődött a családpolitika drasztikus átalakítása, aminek egyelőre annyi eredménye van, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lettek, a születésszám pedig csökken.

    
Bangóné Borbély Ildikó összegzése szerint a jobboldali családpolitika ideológiája abból áll, hogy "legyél házas, keress jól, vállalj legalább három gyermeket és akkor esetleg kapsz az államtól támogatást". Bírálta, hogy mindeközben a kormány nem vesz tudomást olyan égető problémákról, mint a lakhatási válság, a kivándorlás, továbbá az egészségügy és az oktatás állapota.
    

A baloldali családpolitika a helyzet megoldását komplexebben kezeli, nemcsak a már meglévő családokra fókuszál, hanem a fiatalok lakhatási problémáinak megoldásra is választ keres - ismertette. Megjegyezte, a 19-35 év közti korosztályból 885 ezer fiatal lakik még a szüleivel, számukra azonnal lakbértámogatást kellene bevezetni és bérlakásépítési programot kellene indítani.
    

Minden gyerek egyenlő és joga van az európai szintű oktatáshoz és egészségügyhöz - folytatta a politikus. Hozzátette: olyan fizetéseket kell biztosítani a magyar fiataloknak, amelyből itthon is meg tudnak élni, és nem kell kivándorolniuk. Megélhetést, megfizethető lakhatást, megfelelő színvonalú oktatást és egészségügyet kell biztosítani ahhoz, hogy külföldről hazacsábíthassák a fiatalokat - mondta Bangóné Borbély Ildikó, megjegyezve, hogy minden 10. szülőkorú magyar nő külföldön él, és minden 6. magyar gyerek most már külföldön születik.
    

A képviselő arra is reagált, hogy Novák Katalin a Facebook-oldalán posztolta, hogy a KSH adatai szerint 2011-ben 1,23 volt gyermekvállalási kedv, 2019-ben pedig 1,43. Bangóné Borbély Ildikó rámutatott, a matematika szabályai szerint mindkét adat 1 gyermeket jelent ezért a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak azt is posztolnia kellene, hogy az elmúlt 6 évben, illetve kormányzásuk alatt hány gyermekkel kevesebb született Magyarországon az előző évekhez képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com