MSZP: a kormány 55 milliárd forintra pályázott a SURE-program második körében

A magyar kormány 147 millió euróra, vagyis mintegy 55 milliárd forintra pályázott az uniós SURE-program második körében - közölte az MSZP EP-képviselője.Ujhelyi István szerdai, online sajtótájékoztatóján elmondta, a program azoknak nyújt bértámogatást, akiknek a koronavírus-járvány alatt bevételei estek ki vagy megszűnt a munkahelyük. A politikus hangsúlyozta, hogy a SURE-program mintegy 100 milliárd eurónyi forrásból nyújt nagyon kedvező, "szinte ingyen" hitelt az uniós államoknak.
    

Hozzátette, azért neki kell beszámolnia a programról, mert a kormány semmiről nem szeret tájékoztatást adni, ami európai eszközökön keresztül támogatja a magyar polgárok problémáinak megoldását és élethelyzetének segítését. Emlékeztetett, hogy Magyarország 2020 őszén pályázott először a programra, akkor 504 millió eurót kapott. Az EP-képviselő kijelentette, a kabinet akkor hibásan "logikázott", mert a környező országok mindegyike egy, két, három vagy négy milliárd eurót igényelt. A magyarországi 504 millió euró nagyságrendileg annyi pénz, mint amennyit az 500 ezeres lélekszámú Málta kapott - hívta fel a figyelmet.
    

A kabinet például ebből a forrásból fizette az egészségügyi dolgozók egyszeri extra-jutalmát, illetve ebből finanszírozta hónapokon keresztül a katások adóelengedését - emelte ki az EP-képviselő. A politikus azt mondta, hogy a Nicolas Schmit szociális és foglalkoztatási politikáért felelős biztossal folytatott tárgyalásából és levélváltásából kiderült, a 100 milliárd euróból bennmaradt forrásokra azok az országok pályázhatnak második körben, akik az elsőben kevesebbet kaptak. Újhelyi István úgy fogalmazott, "kilobbiztam azt, hogy Magyarország benyújthassa az új kérelmét", majd hozzátette, tavasszal már jelezte a kormánynak, hogy akár egymilliárd eurót is igényelhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com