MSZP: a kormány felelőssége lesz, ha Magyarország elveszíti az uniós forrásokat

Kizárólag az Orbán-kormány lesz a felelős azért, ha Magyarország egyetlen eurócent uniós forrást is elveszít - jelentette ki az MSZP-Párbeszéd  európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón.A szocialista Ujhelyi István a Facebook-oldalán közvetített online tájékoztatón azt mondta, a kormánynak fontosabb a saját hatalmának a bebetonozása, a "ner-oligarchamaffia hűbéri rendszerének" kiépítése és szinten tartása, mint a megegyezés az unióval a források folyósítása érdekében.
    

Az ellenzéki politikus azon véleményét is hangoztatta, hogy valamennyi forrást várhatóan biztosan zárolni fog az EU. A legrosszabb forgatókönyv esetén akár az összes Magyarországnak járó uniós támogatást is befagyaszthatják, így a helyreállítási alapban lévő mintegy 6 ezer milliárdot és a következő többéves költségvetés közel 13 ezer milliárd forintnyi támogatását is - mondta.
    

A szocialista EP-képviselő szerint "Magyarország mélyrepülése" lenne, ha a források nagy részét zárolnák, mert így nemcsak a fejlesztések maradhatnak el, de tovább gyengülhet a forint és a nemzetközi bizalom, tovább emelkedhet az infláció, a kormány pedig újabb drága hiteleket fog felvenni az "éhséglázadástól" tartva. Ujhelyi István azt követelte az európai intézményektől és a magyar kormányzattól is, hogy mielőbb hozzák nyilvánosságra a jogállamisági eljárás során folytatott hivatalos levelezésüket, így egyértelművé téve, milyen uniós kritikák és elvárások vannak a pénzek lehívhatóságával kapcsolatban, illetve ezekre milyen válaszokat és vállalásokat adott a magyar kormány.
    

Az EP-képviselő kitért Orbán Viktor hétvégi, az erdélyi Tusnádfürdőn elmondott beszédére, és úgy értékelte, hogy azt szánt szándékkal írták meg uszítónak, mert a magyar kormány ezzel akarta tovább fűteni a politikai alapú vitát Brüsszellel. Szerinte a miniszterelnök szombaton már pontosan tudta, hogy nem fog tudni megállapodni az EU-val és Magyarország nem kap pénzt. "Majd hallgatjuk, hogy az Európai Unió miatt nincs pedagógusbéremelés, az Európai Unió miatt kell a rezsicsökkentésből visszavenni" - vélekedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com