MSZP: a kormány hagyjon fel az európai közösséget sértő magatartásával!

Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője arra szólította fel a kormányt, hagyjon fel az európai közösséget sértő magatartásával.Ujhelyi István pénteken Budapesten sajtótájékoztatón az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés-tervezetével összefüggésben közölte, a Fidesz a vasárnapi választás után ott folytatja az EU-val való politikai viszonyát, ahol abbahagyta.

    
A magyar társadalom, a Fideszre szavazó sokaság sem adott felhatalmazást azonban arra Orbán Viktornak, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból - hangoztatta. Az ellenzéki politikus rendkívül súlyosnak ítélte a helyzetet, mondván, ha a mostani eljárás végigmegy, akkor Magyarország a következő két évtizedre elveszíti pozícióit és súlyát az uniós intézményekben.
    

Kitért arra, hogy az EP alkotmányügyi bizottsága is kifogásait fogalmazta meg a magyarországi jogállamiság állapota miatt, sajnálkozva azon, hogy a magyar kormány szándékosan félrevezeti az embereket az EU-val kapcsolatban.

Hozzátette: a parlament költségvetési bizottságának jelentése alapján pedig, ha Magyarország nem csatlakozik az uniós ügyészséghez, fel kell függeszteni az országnak járó uniós támogatásokat.
    

Szerinte az EU világos üzenetet küldött az Orbán-kormánynak, hogy nem finanszírozzák tovább a fideszes korrupciót. Ujhelyi István "elképesztő veszélyes hazugságnak" tartja a kormány azon érvelését, miszerint az uniós jelentések mögött Soros György áll. Az uniós intézmények azt nézik, a magyar állampolgároknak mi az érdeke, a jelentéseknek nincs köze a migránskérdéshez vagy Soros Györgyhöz - hangoztatta.
    

Az EU nem azt követeli, hogy Magyarország korlátlan számú menekültet fogadjon be, hanem hogy ne hazudjon a magyar lakosságnak, és támogassa az uniós közös megoldásokat - közölte. Az MSZP-s politikus szerint nem is az a érdekes, hogy életbe léptetik-e Magyarországgal szemben a hetes cikkelyt, amely megvonja az ország szavazati jogát az EU-ban. Sokkal súlyosabb lesz az, ha az idén eldőlő, 2020-2027 közötti költségvetési ciklusban Magyarország nem tudja a pozíciót megvédeni - értékelt.
    

Szerinte ugyanis a brüsszeli intézményekkel hadban álló kormány nem fogja tudni képviselni a hosszú távú magyar érdekeket. Ez az igazi károkozás - hangoztatta. Kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinc az év első három hónapjában 140 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert, amelynek 99 százaléka uniós forrás volt. Ujhelyi István közölte, az európai ügyészséghez való csatlakozás biztosítaná, hogy az uniós forrásokat törvényesen, a célnak megfelelően használják fel.
    

Volt kérdés arról is, hogy csaknem 1,3 milliárd forintot osztottak szét eddig jutalomként a Miniszterelnökségen az uniós támogatáslehívások felpörgetésére előírt tervek teljesítéséért. Az MSZP EP-képviselője azt mondta, a német adófizetők nem azt támogatják, hogy a Orbán-Lázár-kormány gazdagítja saját tisztségviselőit. Azt szeretnék látni - folytatta -, hogy a szegénység eltűnik, utak épülnek Magyarországon.
   

Az MSZP hamarosan induló tisztújításával kapcsolatban kérdésre válaszolva Ujhelyi István elmondta, számos megkeresést kapott, hogy vállaljon pártvezetői, pártelnöki tisztséget, de inkább az EP-választási felkészülést szeretné vezetni. A szombati kormányellenes tüntetéssel kapcsolatban arról beszélt, Magyarországon több millió választópolgár bár tisztában van a választás eredményével, de rossznak tartja az irányt és úgy gondolja, hogy az Orbán-kormány súlyos közpénzeket felhasználva "megvezette" a magyar társadalmat. Azt kérte a demonstráció résztvevőitől, hogy térjenek ki a provokáció elől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com