MSZP: a kormány leépíti a fővárosi tömegközlekedést

Az MSZP szerint a kormány leépíti a fővárosi tömegközlekedést, járatritkítások lehetnek és pótlóbuszok járhatnak 2017-ben az úszó-világbajnokság helyszínére.mszpKunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált arra, hogy az állam átveszi az agglomeráció közlekedését a MÁV és a Volán közreműködésével. Véleménye szerint ebből könnyen adódhat, hogy a most a Volán által működtetett budapesti buszok nem járnak majd, azaz járatritkítás jön.

Mint írta, lassan 6 évnyi fideszes város- és államvezetés után a 2017-es úszó-világbajnokságra nem készül el a 3-as metró felújítása, helyette pótlóbuszok járnak majd. A fővárosi Fidesz vezetői, Kocsis Máté és a kerületi fideszes polgármesterek elárulták a budapestieket - jelentette ki az MSZP budapesti elnöke.

Kunhalmi Ágnes felhívja a figyelmet a közleményben: Budapest közlekedése nemzetstratégiai kérdés. Minden tíz forintból négyet a fővárosban termelnek meg az emberek. "Amit ők létrehoznak, abból orvosi rendelő és bicikliút lesz Kecskeméten és Debrecenben is. Ez a normális, ettől vagyunk egy nemzet: mindenki mindenkiért". A kormány viszont leépíti a budapesti tömegközlekedést - áll az MSZP közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

http://ujhazak.com