MSZP: a kormány ne emelje vissza az új lakások áfáját!

Az MSZP felszólította a kormányt, hogy álljon el az új lakások áfájának 27 százalékra emelésétől, és hosszú távon is biztosítsa ezen ingatlanok 5 százalékra csökkentett terheit.Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője, alelnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a kabinet szándéka éppen ellentétes az uniós reformtörekvésekkel. Kifejtette: Brüsszel ugyanis 2020-tól egy negyedik, 0-5 százalék közötti áfakulcs bevezetését tenné lehetővé a kormányoknak a kedvező szociális, egészségügyi vagy környezetvédelmi hatású termékek esetében.

    
Szanyi Tibor szerint ez alapján bármelyik kabinet nyugodtan dönthet majd úgy is, hogy például az alapvető élelmiszereket csak 2 százalékkal adóztatja meg. Kérdésre megjegyezte, az új lakások áfáját 5 százalékon tartanák, míg a szociális célú bérlakások esetében még kisebb kulcsot alkalmaznának. Az ellenzéki politikus az uniós áfamértékek európai parlamenti jelentéstevőjeként szólt arról is, hogy a sok csalás miatt 2020-tól várhatóan változik az unión belül exportált termékek utáni áfafizetés és a jövőben minden esetben a célország terheit kell majd megfizetni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com