MSZP: a kormány térítse meg az önkormányzatok többletköltségeit!

A koronavírus-járvány hatásainak kezelésére fordított önkormányzati források megtérítését javasolta az MSZP országgyűlési képviselője pénteken.Varga László a pártja Facebook-oldalán Miskolcról közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, javaslatuk szerint a kormánynak idén és jövőre is fent kell tartania helyi közösségi közlekedés állami támogatását és biztosítania kell, hogy a gépjárműadó negyven százaléka továbbra is az önkormányzatoknál maradjon.

    
Hozzátette: a frakciótársával, Szabó Sándorral benyújtott országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba vételéről hétfőn dönt a parlament költségvetési bizottsága. Az ellenzéki politikus kezdeményezésüket azzal magyarázta, a kormány nem veszi tudomásul, hogy az önkormányzatok a védekezés frontvonalában vannak, a frontvonalból muníciót von el, egyre nehezebb helyzetbe hozva ezzel az önkormányzatokat.
    

Emlékeztetett arra, hogy a kormány elrendelte a járatsűrítés a tömegközlekedésben, de nem biztosított hozzá forrásokat. Varga László megjegyezte, az állami támogatás és a gépjárműadó helyben maradó része Miskolc esetében egymilliárd forintot jelent. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke megismételte pártja korábbi javaslatait: emeljék kilenc hónapra és legalább 100 ezer forintra az álláskeresési járulékot, pótolják a kieső bér 80 százalékát, biztosítsák a százszázalékos táppénzt.
    

Kitért arra, hogy a kormány a járvány kezdete óta 140 milliárd forintot költött a sportra, míg az egészségügyre csak 50 milliárd forintot. Szerinte a kormánynak most a járvány terjedésének megakadályozására, az emberek életének megmentésére, a munkahelyek, a vállalkozások megvédésére kellene koncentrálnia, nem a sport a prioritás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com