MSZP: a kormányé a járvány kezelésének felelőssége

A kormány felelősségét hangsúlyozta a koronavírus-járvány kezelésében szerdán az MSZP két társelnöke, akik szerint Orbán Viktor miniszterelnök keddi bejelentései nem fogják a vírus terjedését megállítani, a szocialisták szerint tömeges tesztelésre, százszázalékos táppénzre és új bérkiegészítésre van szükség.Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, tombol a koronavírus-járvány az országban, és az kikerült a kormány ellenőrzése alól.

    
Közölte, szeptember közepe óta a járvány miatt bekövetkezett heti halálesetek száma a harmincszorosára, a kórházban ápoltak száma a tizenötszörösére, az egy hét alatt azonosított új fertőzöttek száma az ötszörösére nőtt, minden negyedik elvégzett teszt pozitív. Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz-kormány semmit sem tesz a fertőzés terjedése ellen, folytatja, amit eddig, urizál, jachton nyaral és gyors ütemben teszi magánvagyonná a közvagyont.
    

Tóth Bertalan Orbán Viktor kedd esti, a további korlátozásokról szóló bejelentését pótcselekvésként, lufiként jellemezte: "látszólag nagy, de belül üres". Az ingyenes parkolástól nem lesz kevesebb halálos áldozat, az éjszakai kijárási korlátozás nem fékezi meg a nappal is pusztító járványt, a nagy pénzbüntetésektől pedig nem lesz jobb a munkanélkülieknek - magyarázta.
   

Az MSZP társelnöke szerint Orbán Viktornak azt kellett volna bejelentenie, hogy elkezdik a tömeges teszteléseket, hogy százszázalékos táppénzt kapnak azok, akik igazoltan megfertőződtek koronavírussal, hogy ne akarják elkerülni a karantént és ne akarjanak betegen is dolgozni. Közölte, a kormányfőnek azt kellett volna bejelentenie, hogyan korlátozzák a tömeges kontaktusokat és érdemi energiát fektetnek a kontaktkutatásba.
    

Hozzátette: Orbán Viktornak új bérkiegészítséről, megnövelt összegű és idejű álláskeresési támogatásról kellett volna beszélnie. Úgy fogalmazott: mindenért, ami ezután történik a Fidesz-kormány és Orbán Viktor a felelős, ugyanis a kormány rendelkezik azzal a felhatalmazással, pénzzel, emberekkel, amellyel a válságot kezelni lehet - hangsúlyozta.     
    

Kunhalmi Ágnes, az MSZP másik társelnöke arról beszélt, hogy a most bejelentett intézkedések nem húzzák ki az embereket, a cégeket, a gazdaságot és a társadalmat a bajból, amelyet a vírus, illetve az okozott, hogy a kormány késlekedett az intézkedésekkel. Azt firtatta, kész vannak-e a digitális tananyagok, ha a vírus terjedése miatt esetleg újból digitális oktatásra kell átállni az általános iskolák felsőtagozatán, a középiskolákban és az egyetemeken. Hozzátette: az EU az elmúlt időszakban több milliárd forintot biztosított Magyarországnak erre a célra. Biztosítani fogják a családoknak, a pedagógusoknak a digitális oktatáshoz szükséges eszközöket, az internetet? - kérdezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com