MSZP: a kormánynak jó, a családoknak rossz a gyenge forint

Az MSZP szerint a kormánynak több okból is érdeke a gyenge forint, ami ugyanakkor a magyar családoknak rossz, mert csökken a pénzük vásárlóértéke - mondta Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.A szocialista politikus kifejtette, a kabinetnek azért is jó a gyenge, jelenleg 334 forint körüli euróárfolyam, mert a költségvetésben még 311 forinttal számolt, az Európai Unió legutóbbi, 2 milliárd eurós átutalásával így 50-60 milliárd forintos nyereségre tett szert.

   
Kiemelte, a kormánynak emellett a gazdasági mutatók kozmetikázására is jól jön a gyenge forint. Szakács László felidézte, Orbán Viktor miniszterelnök 2005-ben, még ellenzékben elfogadhatatlannak nevezte, hogy bizonyos gazdasági összefüggések kedvezőbbé tétele érdekében szándékosan lerontják a munkával megkereshető jövedelmek vásárlóerejét.
    

"Ma ugyanez történik, ahhoz, hogy megfelelően makrogazdasági mutatókat lehessen kozmetikázni, ezért elinflálják, igazából értéktelenítik a forintot" - fogalmazott az MSZP politikusa. Hangsúlyozta, a magyar embereknek mindez azt jelenti, hogy ugyanabból a fizetésből egyre kevesebbet tudnak vásárolni. Példaként említette, hogy a liszt 10 százalékkal, a sertéshús 11 százalékkal, a krumpli pedig 30 százalékkal drágult.
    

Az MSZP ezért egyetért azzal, hogy két számjegyű minimálbéremelés legyen Magyarországon - jelentette ki Szakács László, aki szerint csak így kerülhető el, hogy jövőre Románia ne előzze meg vásárlóerőben Magyarországot. A szocialista politikus kitért arra is, szerintük azzal, hogy a Fővárosi Választási Bizottság szerdán megsemmisítette a VIII. kerületi helyi választási bizottság döntését, gyakorlatilag kimondta: a helyi ellenzéki polgármesterjelölt, Pikó András kampányfőhadiszállásán végrehajtott razzia politikai intézkedés volt. "Soha többet nem történhet meg, hogy a karhatalmat használják választási célokra" - mondta.
    

Szakács László kérdésre válaszolva közölte, amennyiben a jegybank nem mozdul el a kamatemelés felé, akkor tovább fog gyengülni a forint. Jelezte, nem értik miért nem tért vissza a 2010-es kormányváltáskori 265 forintos szintre az euró árfolyama, ha azóta sikerült legyőzni a gazdasági válságot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com