MSZP: a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megvonása különösen sújtja a panellakásban élőket

Az MSZP szerint különösen sújtja a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megvonása a panellakásban élőket, az Orbán-kormány lemondott róluk.Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke csütörtökön Budapesten, az V. kerületi Olimpia park mellett tartott sajtótájékoztatón elmondta, ma Magyarországon 777 ezer lakott panellakás van, az azokban élő közel kétmillió embertől egy éjszaka alatt vonták meg a komfortosítást, a felújítás, a szigetelés, a lakásbővítés lehetőségét.

    
Hozzátette: a panellakásokban nem fideszes oligarchák, nem olyanok laknak, akik úszómedencét és szaunát szeretnének lakás-takarékpénztári megtakarításukból építeni, hanem egyszerűen szeretnék komfortosabbá tenni lakásukat. Ez a fideszes panelprogram? - kérdezte. Szóvá tette azt is, hogy a kormány már akkor lemondott a panellakásokban élőkről, amikor közel 100 milliárd forintnyi uniós forrást inkább a középületek korszerűsítésére fordított ahelyett, hogy ezeknek a lakásoknak felújítására írt volna ki pályázatot.
    

Őrsi Gergely azt is tudakolta, hogy Németh Szilárd, Hoppál Péter vagy Szatmáry Kristóf fideszes képviselő - akik vagyonnyilatkozatuk szerint éveken keresztül vették fel a lakástakarékokhoz járó állami támogatást - a pénztárak extraprofitját növelte-e. Visszafizetik ezt a pénzt vagy befizetik egy, a fiatalok lakhatását segítő alapba? - firtatta.
   

Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja a sajtótájékoztató helyszínén felállított két sátorra mutatva azt mondta, ez jutott osztályrészül a mai magyar ifjúságnak, amikor megszüntették az egyetlen lehetőséget, amely hozzásegítette volna őket a saját lakáshoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com