MSZP: a rezsi- és az áfacsökkentés együtt segítené a kiskeresetűeket

A kisebb keresetűeket segítő, a jómódúakat azonban nem támogató rezsicsökkentéssel, az alapvető élelmiszerek áfájának mérséklésével és az egykulcsos adó eltörlésével segítené elő az MSZP a megélhetési költségek csökkentését - összegezte Mesterházy Attila pártelnök.

mszp-uj-logoAz MSZP elnöke hétfői sajtótájékoztatóján korábban már benyújtott és újra a parlament elé terjesztett javaslataikról beszélt. Hangsúlyozta: 1 millió 400 ezer ember nem tudja megfelelően fűteni a lakását, százezer családnál kikapcsolták a szolgáltatást, három év alatt a háromszorosára nőtt a díjhátralékosok száma, egy átlagos család terhei pedig évente 100 ezer forinttal nőttek a különböző adóemelések miatt, amiből a rezsicsökkentés csak 20-30 ezret ad vissza.

Mesterházy Attila azt mondta: a kormány által végrehajtott rezsicsökkentés haszonélvezői a gazdagok, a megtakarítás háromnegyede a legjobban kereső egynegyednél marad.

Az MSZP ehelyett igazságos és fenntarható rezsicsökkentést javasol, amelyből a jómódúak nem részesülnek, a szegények viszont több támogatást kapnak - hangoztatta Mesterházy Attila, utalva az e tárgykörben benyújtott alkotmánymódosító javaslatukra.

Jelezte: véleményük szerint nincs szükség rezsicsökkentési szabályok alkotmányba foglalására, de mivel a Fidesz ezt vetítette előre, ők is ezen a szabályozási szinten fogalmazták meg javaslatukat, hogy legalább "hülyeséget ne írjanak már bele az alaptörvénybe".

Hozzátette azt is, indítványuk lehetővé tenné, hogy energiahatékonysági programok, nyílászárócsere, szigetelés és fűtéskorszerűsítés révén csökkenjenek a fűtési költségek.

Mesterházy Attila közölte: két másik törvényjavaslatukat is újra a parlament elé terjesztik, mivel az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése és az egykulcsos adó eltörlése is a kisebb keresetűek megélhetési költségeit csökkentenék.

Arra a kérdésre, mit szól hozzá, hogy egy fideszes törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy 120 millió köbméter, a tárolók nyomásáért felelős, úgynevezett párnagázt is fel lehessen használni, a párnagázt így mobilgázzá minősítenének át, Mesterházy Attila elmondta: osztja Holoda Attilának, az Orbán-kormány volt energiaügyi államtitkárnak a véleményét, aki ezt Facebook-oldalán köztörvényes bűncselekménynek, a földgáztárolói kapacitás tudatos tönkretételének nevezte.

Szintén kérdésre Mesterházy Attila azt mondta: nem tetszett neki, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi kormányellenes demonstrációján aktivisták ledöntöttek, majd feldaraboltak egy Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló hungarocellszobrot. Mint mondta, ez nem az ízlésének megfelelő. Ugyanakkor hozzátette: velük nem egyeztettek a tüntetés szervezői, és erre nem is volt szükség, mivel az MSZP politikusai nem szólaltak fel a rendezvényen.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com