MSZP: a vezetőknek kell vállalniuk a felelősséget a MÁV-nál kialakult helyzetért!

Az MSZP alelnöke szerdán arra szólította fel a kormányt és a MÁV vezetőit, hogy ne a vasúttársaság dolgozóival "vitessék el a balhét" azért, mert a múlt héten két InterCity vonat közel került egy balesethez.Komjáthi Imre egy budapesti sajtótájékoztatón beszélt arról az esetről, amikor Hort-Csány állomás közelében meg kellett állítani két, egymással szembe közlekedő InterCity vonatot, mert a váltó rossz irányba állt. A politikus azt feltételezte, hogy ha vizsgálat indul az ügyben, akkor nagy valószínűséggel a dolgozók fogják "elvinni a balhét". Az alelnök kijelentette: a vezetőknek kell kiállniuk és vállalniuk a felelősséget a MÁV-nál kialakult helyzetért.

    
A sajtótájékoztatón részt vett Bangóné Borbély Ildikó, aki felhívta a figyelmet a növekvő munkaerőhiányra. Hangsúlyozta, hogy már 2015-ben is mintegy 300 ember hiányzott a vasúttársaságoktól, és ez a szám már eléri az 1500-at. A dolgozók túlterheltségéről beszélő képviselő azt mondta, hogy bármikor bekövetkezhet egy tragédia.
    

Komjáthi Imre kérdésre válaszolva közölte, nem tervezi, hogy ismét odaláncolja magát az esztergomi Suzuki-gyár épületéhez, de továbbra sem hagyják magára azt a dolgozót, akit eltávolítottak a cégtől miután szakszervezetet alapított. Kérték, hogy reagáljon az Erzsébetvárosban polgármesterjelöltként induló egykori LMP-s Moldován László szavaira, aki kedden azt mondta, hogy az MSZP és a DK megpróbálja az akaratát és a polgármesterjelöltjét erőszakkal letolni a többi párt torkán. Komjáthi Imre annyit felelt, augusztus 24-éig várhatóan mindenütt lezárulnak az ellenzéki tárgyalások, és azt kérte, hogy a kérdező forduljon a sajtóosztályhoz.
    

Bangóné Borbély Ildikót kérdezték arról, hogy mekkora részvételre számítanak a ferencvárosi ellenzéki polgármesterjelölti előválasztáson. A képviselő azt felelte, hogy nem óhajt találgatásokba bocsátkozni, amikor megszületik a végeredmény, akkor pontos számokkal fognak szolgálni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com