MSZP: az áfából származó többletbevételt vissza lehetne adni az embereknek

Az MSZP szerint csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját.Korózs Lajos, az MSZP alelnöke szerdán az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal friss inflációs adataira, miszerint októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
    

Hozzátette: az élelmiszerek 40, az energia 64 százalékkal drágult, és a kormány újabb ársapkás döntései annyit jelentenek, mint "halottnak a csók". Korábban az étolaj és a liszt kapott ársapkát, most a tojás és a burgonya, így lehet ársapkával tócsnit sütni - fogalmazott. Korózs Lajos szerint 1100 milliárd forint többletbevétele származott a költségvetésnek abból, hogy a kormány nem hajlandó csökkenteni a "világbajnok", 27 százalékos áfát. Ebből a többletbevételből lehetne az embereknek visszaadni - hangoztatta.
    

Közölte, ebből a forrásból rendezni lehetne a pedagógusok, az egészségügyi szakdolgozók és a szociális ágazatban dolgozók bérét. Hozzátette: ki lehetne fizetni az átlag alatt nyugdíjjal rendelkezőknek havi tízezer forint rezsiutalványt. Azt is javasolta a kormánynak, hogy nulla százalékban állapítsa meg az alapvető élelmiszerek áfáját, változatlan áron biztosítsa a Pakson 12 forintért megtermelt áramot. Legyen minden energiahordozó áfája öt százalék, és vonja vissza a kormány a rendszerhasználati díj emelését - sürgette. Azt is kezdeményezte, hogy vezessenek be garantált energetikai alapszolgáltatást és indítsanak országos szigetelési programot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com