MSZP: az előválasztás szövetséget kovácsol

A szocialisták budapesti elnöke szerint a baloldali pártok fővárosi előválasztása egy szövetséget kovácsol össze, és az a cél, hogy az őszi önkormányzati választáson az ellenzék változást érjen el Budapesten.Molnár Zsolt csütörtökön Budapesten, a voksolás egyik helyszínén, a Széll Kálmán téren felállított sátor mellett tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy több mint tizenhatezren szavaztak eddig a vasárnapig tartó előválasztáson.

   
Hangsúlyozta, az őszi önkormányzati választáson a "Fidesz emberével", Tarlós István főpolgármesterrel szemben egy ellenzéki jelöltnek kell állnia. Arra biztatta a fővárosiakat, hogy vasárnap délig adják le szavazatukat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az MSZP főpolgármester-jelöltjének, Horváth Csabának a támogatását kérte. A szocialista politikus szerint az előválasztás egy szövetséget kovácsol össze vasárnapra és nem az számít, hogy ki nyer, hanem hogy októberben az ellenzék változást érjen el Budapesten.
    

Molnár Zsolt úgy látja, a 2022-es parlamenti választás felé vezető úton a legfontosabb mérföldkő az idei önkormányzati választás, mert most lehet megalapozni a változást az egész országban. Megerősítette, történelmi jelentőségűnek tartja a hétfőn indult, a budapesti szocialisták által kezdeményezett előválasztást, mivel soha korábban még nem volt ilyen Magyarországon.
    

Úgy értékelt, annak ellenére, hogy sokan akadályozták az előválasztást, látható, hogy a választópolgárok véleményét nem lehet elfojtani. A vasárnapi eredményhirdetést követő menetrendet tudakoló kérdésre Molnár Zsolt közölte, folytatják a felkészülést az őszi önkormányzati és a tavaszi európai parlamenti választásra. Az előválasztás győztese összeállít egy stábot, amellyel készül az őszi választásra, illetve ha szükséges, a júniusi, második előválasztásra - részletezte.
    

A politikus szerint a jelöltektől függ, hogy júniusban tartanak-e még egy előválasztást. Amennyiben lesz jelölt, aki kihívja a mostani győztest, és azt állítja, neki nagyobb a támogatottsága, akkor megtartják a júniusi fordulót - magyarázta. Hozzátette: a júniusi voksolás Puzsér Róberttől, az LMP által is támogatott független főpolgármester-jelölttől, az LMP-től és másoktól függ. Mi állunk a második forduló elé - hangoztatta.
    

Az újabb jelöltek felbukkanását firtató kérdésre Molnár Zsolt úgy fogalmazott, arra biztatja az indulását tervezőt, hogy júniusban jöjjön rá arra, hogy főpolgármester-jelölt szeretne lenni, ne augusztusban vagy szeptemberben, mert az - mondta - a Fidesz forgatókönyve. Aki nem vesz részt a második fordulóban, az nyilvánvalóan a Fideszt fogja támogatni - jelentette ki.
    

Az előválasztás lebonyolításában részt vesz a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Szolidaritás. A részletekről https://www.elovalasztas2019.hu/ oldalon lehet tájékozódni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com