MSZP: az Országgyűlés előtt az adómentes minimálbérről szóló javaslat

Benyújtotta az MSZP az Országgyűlésnek az adómentes minimálbérről és az alacsony fizetések adójának csökkentéséről szóló törvényjavaslatot kedden - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese.Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón hangsúlyozta, "a minimumból már nem szabad elvenni". Az MSZP javaslatának megvalósítása nagyon fontos, ugyanis a Fidesz-rezsim 11 éves kormányzásának eredményeként rengeteg dolgozó bére alig fedezi a megélhetési költségeket - érvelt.

    
Az ellenzéki politikus közölte, a koronavírus-járvány okozta válság idején a Fidesz a munkavállalók helyett csak a saját oligarcháit mentette meg, így mára megélhetési válság is kialakult. Jelezte, a minimálbér adómentességének biztosítása a szocialisták Kormányváltás! Korszakváltás! című előválasztási programjának egyik legfontosabb eleme.
    

Komjáthi Imre kitért arra, hogy a magyar minimálbér uniós szinten a sereghajtók közé tartozik, a visegrádi országok között pedig a legalacsonyabb. A magyar minimálbérből több különböző adót is levonnak, több mint 30 százalékos mértékben - tette hozzá. Ismertette javaslatukat: a minimálbér után a 15 százalékos személyijövedelem-adóval megegyező adójóváírás járna. Az adójóváírás a magasabb jövedelmeknél sávosan csökkenne a mediánbér összegéig, ami  most bruttó 321 ezer forint - részletezte.
    

Az elnökhelyettes szerint 2,3 millió ember, a munkavállalók fele biztosan jobban járna javaslatukkal. Komjáthi Imre azt mondta, ha a Fidesz most nemet mond a javaslatukra, akkor kormányváltás esetén 2022 után adómentessé teszik a minimálbért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com