MSZP: az uniós források befagyása nem kapcsolódik a gyermekvédelmi törvényhez

Az uniós helyreállítási források befagyása semmilyen módon nem kapcsolódik a gyermekvédelmi törvényhez - jelentette ki szerdán Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.Az ellenzéki politikus online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: csak az elmúlt hónapokban mintegy 320 milliárd forintnyi előleg "akadt bent" az unió brüsszeli büdzséjében azért, mert az Európai Bizottság nem tudja elfogadni Magyarország nemzeti tervét. A politikus kijelentette: garantálja, hogy egy kormányváltás esetén felszabadítják az EU befagyott helyreállítási és újjáépítési forrásait.
    

Az EP képviselő azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor a keddi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel többször is visszatértek a témára. Hozzátette, az eseményen azt állították, hogy az EU "az LMBTQ-mozgalmakkal karöltve elégedetlen és megtámadta az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt".
    

A gyermekvédelmi törvény azonban nem más, mint egy olyan provokáció, amely azért született, hogy legyen mivel magyarázni az EU-s intézményekkel folytatott vitát, el lehessen magyarázni, hogy miért fagynak be a források - fogalmazott. Ujhelyi István visszautalt arra, hogy szeptemberben egy levélben Várhelyi Olivérhez, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős magyar biztosához fordult az ügyben. Felidézte, a biztostól azt kérdezte, hogy ha az Európai Bizottság tényleg azért tartja vissza a forrásokat, mert az "LMBTQ-s, sorosista mozgalmakkal karöltve" bosszút áll Magyarországon, akkor a biztos erről milyen véleményt fogalmazott meg a testületben? Ha pedig nem igaz, akkor erről tájékoztatta-e a kormányt? - ismertette másik kérdését.
    

Hangsúlyozta, hogy végül nem a biztostól, hanem egy főtanácsadótól kapott választ, aki azt írta: továbbra is együttműködnek a magyar hatóságokkal és továbbra is konstruktívan dolgoznak annak érdekében, hogy a magyar terv megfeleljen a rendelet célkitűzéseinek és követelményeinek, valamint az európai adófizetők pénzének megfelelő és hatékony felhasználását garantáló legszigorúbb normáknak.
    

Az EP-képviselő végül annak a véleményének is hangot adott, hogy miután várhatóan januárban életbe lép az úgynevezett jogállamisági mechanizmus, ezért a következő hétéves költségvetési ciklus fejlesztési forrásai is veszélyben vannak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com