MSZP: biztosítani kell az önkormányzatok finanszírozását

Az önkormányzatok finanszírozásának biztosítását sürgette az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn.Szabó Sándor az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, fekete volt a tavalyi év az önkormányzatoknak, amelyek idén sem várhatnak sok jót. Kifejtette: az Orbán-kormány tavaly szisztematikusan elkezdte felszámolni az önkormányzati rendszert, elvonta a települések legtöbb forrását.

   
Hozzátette: az önkormányzatok már a kötelező feladataikat sem tudják a korábbi színvonalon ellátni. Szabó Sándor szerint a cél egyértelmű, ellehetetleníteni az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, a kormány ugyanis a évvégi pénzszóráskor a kormánypárti vezetésű településeket valamelyest kompenzálta. Kitért arra is, év végén százmilliárd forint került Orbán Balázs államtitkár alapítványához, több milliárd forintot kaptak az egyházak, de jutott stadionfejlesztésre is.
    

Hozzátette: a hat éve 14 milliárd forintból épült Groupama Aréna - "Kubatov Gábor stadionja" - ma is jó állapotban van, mégis hárommilliárd forintot kapott tavaly felújításra. Jelezte, az ügyben írásbeli kérdéssel fordult Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy rendjén valónak tartja-e, hogy a gyerekek iskolába, az idősek orvoshoz vagy a munkavállalók munkába járást segítő helyi közösségi közlekedéshez nem biztosítják a költségvetésben szereplő kétmilliárd forintot, míg Kubatov Gábor stadionjának fejlesztésére hárommilliárd forintot adnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com