MSZP: csak statisztikai bűvészkedés a foglalkoztatottság növekedése

Az MSZP alelnöke szerint csak "statisztikai bűvészkedéssel" mutatható ki a foglalkoztatottság növekedése, valójában kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint a pénzügyi-gazdasági válság 2008. őszi kezdetekor vagy a 2010-es kormányváltás utáni első negyedévben.

mszp-uj-logoA parlament munkaügyi bizottságát vezető szocialista politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a kormány egy új foglalkoztatási mutató bevezetésére tett javaslatot.

Gúr Nándor azt mondta, a mutatószámok helyett a munkahelyek számát kellene növelni, de ezzel adós maradt az Orbán-kormány.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A foglalkoztatottság növekedése csak annak a statisztikai bűvészkedésnek az eredménye, hogy azokat a százezreket is beszámítják, akik külföldön dolgoznak - jelentette ki.

A mostani számítási rendszerben azok is a hazai foglalkoztatottak között jelennek meg, akik kevesebb mint egy éve dolgoznak folyamatosan külföldön (például az idénymunkások). A szocialista politikus szerint ők teszik ki a külföldön munkát vállaló magyarok döntő többségét, míg azok, akik évek óta megszakítás nélkül külföldön dolgoznak, csak néhány tízezren vannak.

A szocialista politikus beszélt arról is, hogy a kormányváltás óta csökkent a minimálbér vásárlóereje. 2010-ben 60 ezer 200 forint volt a nettó összege, ma 64 ezer 200, de az infláció miatt a vásárlóértéke 2010-hez mérten csak 55-56 ezer forint - mondta.

Szólt arról is, hogy 2012-ben az előző évhez képest csökkent a bérjövedelemből élők száma, de nőtt azoké, akik minimálbért vagy annál is kevesebbet keresnek.

Az MSZP foglalkoztatáspolitikai programjából azt emelte ki, hogy minden családban legyen valaki, aki dolgozik. A szocialisták emellett garantálnák, hogy a minimálbér vásárlóereje nem csökkenhet, a kisebb keresetűeknek pedig progresszív adórendszerrel és az alapvető élelmiszerek áfájnak csökkentésével is segítenének - sorolta.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com