MSZP: csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját!

Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adókulcsának öt, a többi élelmiszer áfakulcsának 18 százalékra csökkentését sürgette ismét az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke pénteken.Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt kérte, a kormány ne nehezítse tovább az emberek mindennapi megélhetését "a harmatgyenge forinttal és a rekordmagas inflációval".
    

Szerinte a kialakult helyzettel nem tudott megbirkózni sem a kormány, sem a Magyar Nemzeti Bank. Úgy néz ki, hogy az infláció tartósan itt marad, ami hatással van a bérek alakulására, a munkanélküliségre és a kamatokra - közölte. Az ellenzéki politikus azt mondta, nincs olyan kormányzati beavatkozás, ami megfékezné a generális drágulást.
    

Elmondta, sokba kerül a mindennapi megélhetés; a mezőgazdasági termelői árak 24, a gabonafélék 40 százalékkal, a búza felvásárlási ára pedig 27 százalékkal drágult. Megjegyezte, nagyon megviseli a gyermekes családokat a gyermekneveléshez szükséges termékek drágulása is. Az áfa magas, az árak magasak, de a családi pótlék 13 éve nem emelkedett egy huncut fillérrel sem - hangoztatta.
    

Korózs Lajos kitért arra is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban nyilvánosságra hozott, a háztartások életszínvonaláról szóló éves jelentéséből kiderül, a bérek növekedése ellenére 2,5 százalékkal csökkent az egy főre eső reáljövedelem. Hozzátette: a háztartások fogyasztása is csökkent, miközben a kötött kiadások emelkedtek, vagyis szűkültek a szabadon felhasználható pénzek, mert a mindennapi megélhetés költségei magasabbak lettek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

http://ujhazak.com