MSZP: csökkentsék az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra!

Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) öt százalékra, a többi élelmiszer áfájának pedig 18 százalékra történő csökkentését sürgette ismét az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden.Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte, elfogadhatatlan, hogy Európa legmagasabb, 27 százalékos áfáját a magyarok fizetik. Hozzátette: ráadásul a magas infláció miatt szinte megfizethetetlenek az áruk.

    
Emlékeztetett arra, hogy régóta javasolják az élelmiszerek áfájának csökkentését, de a kormány nem fogadta el a javaslatukat. Ezért a jövő évi választások után, ha az ellenzék alakít kormányt, csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját - hangoztatta. Korózs Lajos azt mondta, a magas áfával csak a kormány jár jól, hiszen az infláció miatt egyre több bevételre tesz szert.
   

Véleménye szerint ebben a hónapban sem lesz alacsonyabb az infláció, mint a megelőző hónapokban és ehhez még hozzájön a megalázó, 0,6 százalékos nyugdíjkiegészítés. Elmondta, ez kiegészítés egy átlagos, 148 ezer forintos nyugdíj esetén 888 forintot jelent. Az alacsony jövedelmű emberek legfontosabb olvasmánya az akciós újság. Nem azt nézik, melyik a legegészségesebb termék, hanem melyik a legolcsóbb - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com