MSZP: csökkentsék öt százalékra az energiahordozók áfáját!

Az energiahordozók áfakulcsának öt százalékra mérséklését javasolja az MSZP társelnöke, frakcióvezetője.Tóth Bertalan a szocialista párt Facebook-oldalán közvetített szerdai online sajtótájékoztatón azt mondta, a szocialisták a rezsistopra tett javaslatuk keretében azt kezdeményezik, hogy az egyetemes villamosenergia- és földgázszolgáltatás, a tűzifa, a brikett, a vezetékes PB-gáz és a palackos PB-gáz áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökkenjen.
    

Szerinte ez az adócsökkentés egy család számára több tízezer, akár százezer forint megtakarítást is jelenthet csak a fűtési szezon alatt. Az ellenzéki politikus Magyarország gazdasági gondjait sorolva azt mondta, megélhetési válság kezdődődött, az Orbán-kormány politikája pedig részben előidézte, illetve mélyíti a válságot.
    

Tóth Bertalan azt mondta, a kormány magára hagyott mindenkit, megemelte a rezsiköltségeket. Miközben Európa más országaiban éppen növelik a kormányok a rezsitámogatását, az Orbán-kormány éppen elveszi azokat. Példaként említette, hogy Németországban csökkentették az áram és a földgáz áfáját. Szerinte a kormány folyamatosan hazudik a gázról és a villanyról, és arról is hazudtak a kampányban, hogy megvédik a rezsiárakat.
    

A szocialista képviselő közölte, a megemelt áraknak az emelkedő adóbevételek miatt egyetlen nyertese van, a kormány. Felháborító, hogy a komoly bajba került családokon, időseken akar nyerészkedni a kormányzat, a több százmilliárd forintra rúgó többletbevétellel akarja befoltozni az összetákolt költségvetésen szaporodó lyukakat - hangoztatta Tóth Bertalan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com