MSZP: egyre drágább a mindennapi élet, az embereknek nincs pénze

Egyre drágább a mindennapi élet, a reáljövedelmek hónapról hónapra csökkennek, az embereknek nincs pénzük - kommentálta az MSZP alelnöke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatait pénteken.Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón elmondta, a KSH legfrissebb inflációs adatai szerint 7,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest.
    

Ez a hétköznapi ember nyelvén azt jelenti: változatlanul nőnek az árak, csak a növekedés mértéke csökkent valamelyest - mondta. Szerinte az emberek inflációs érzékelése és az inflációs várakozás jóval magasabb, mint amit a KSH mér; az átlagember úgy érzékeli, hogy a mindennapi élet egyre drágább, a reáljövedelem pedig hónapról hónapra csökken. Megjegyezte, idén volt olyan hónap, amikor a fizetések 20 százalékot veszítettek az értékükből.
    

A kiskereskedelmi forgalom héten ismertetett adatairól azt mondta, hónapról hónapra csökken ez az adat, mert az embereknek nincs pénze. Emlékeztetett arra, hogy az élelmiszerboltokban kettő, a nem élelmiszerboltokban pedig több mint öt százalékkal csökkent a forgalom, míg az üzemanyagfogyasztás 21 százalékkal mérséklődött.
    

Korózs Lajos kitért arra is, hogy a karácsonyhoz közeledve a szocialista párt adománygyűjtő akciót hirdetett, a helyi MSZP-irodákban játékokat, ruhaneműt, főleg téli meleg holmikat várnak a rászorulók számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com