MSZP: hazaárulás, hogy a kormány a CEU bezárásával fenyeget

Az MSZP szerint a Közép-európai Egyetem (CEU) nemzeti érték, az pedig tudatos hazaárulás, hogy a kormány az egyetem bezárásával "fenyeget". Az ellenzéki párt szerdán ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden kezdeményezte a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását, amelynek értelmében Magyarországon külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzést, ha a két ország kormánya kölcsönösen elkötelezi magát az intézmény működésének engedélyezése és támogatása mellett.


Sajtóhírek szerint Michael Ignatieff, az amerikai alapítású CEU rektor-elnöke a hallgatóknak és a tanároknak írt levelében a módosítást úgy értelmezte, hogy az az által vezetett intézményre is vonatkozik. Az MSZP közleményében azt írta, az Orbán-kormány mindig új ellenséget keres, hogy elterelje a figyelmet saját bűneiről, így most, a civilek és Brüsszel után, a CEU ellen indított támadást.


A szocialisták közölték, az intézmény Magyarország egyik büszkesége, amely minden évben előkelő helyen végez a különböző egyetemi rangsorokban. Megjegyezték, a CEU képzéséről számos magyar vezető került ki, még a kormánynak és a Fidesz európai parlamenti képviselő-csoportjának is van olyan tagja, aki itt végzett.


A kormány szándékosan árt a magyar nemzetnek, Magyarországnak, ha gonosz politikai célokért bezárja az ország egyik legjobb egyetemét,hogy még néhány hétig folytathassák az ostoba és szánalmas Soros-ellenes propagandát - fogalmaznak. Az MSZP rögzítette, kiállnak a CEU mellett, és erre szólítanak fel minden ellenzéki pártot és Magyarországon működő oktatási intézményt is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

http://ujhazak.com