MSZP: kivándorlási válság van Magyarországon

Az MSZP elnökségi tagja szerint kivándorlási válság van Magyarországon.Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bihal Dávid azzal érvelt, hogy az utóbbi években többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek. Hatszázezer ember ment el az országból, és további 250 ezer tervezi, hogy elhagyja hazánkat - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint a fiatalok is annak az orbáni politikának az áldozatai, amely mindent el akar törölni, ami a múlthoz kötődik.

    
Torzsa Sándor, a Societas, az MSZP ifjúsági szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: Szent István ünnepén emlékezni kell államalapító királyunkra, aki leszámolt a Kelet és a Nyugat közti hintapolitikával és egyértelműen az utóbbi mellett kötelezte el az országot, és akinek politikájában fontos volt a tudásalapúság és a fiatalok jövője.
   

"A Fidesz világában" az állampolgárok alattvalók - jelentette ki, annak a véleményének adva hangot, hogy ebben a struktúrában az állam nem a kiszolgáltatottság csökkentésében, hanem fenntartásában érdekelt, ezért vándorolnak ki a magyar fiatalok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com