MSZP: komoly uniós pénzekről maradhat le a magyar egészségügy

Az MSZP szerint a magyar egészségügy komoly európai uniós pénzekről maradhat le, amennyiben a kormány nem pályázik azokra - közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.Ujhelyi István, az EP közegészségügyi bizottságának tagja kifejtette, jelentős lobbimunka eredménye, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben a korábbi forráskeret sokszorosa áll rendelkezésre egészségügyi programokra: az EU4Health-program büdzséje összesen mintegy 5,4 milliárd euró.
   

Ebből az összegből idén 311 millió euró válik elérhetővé, benne többek között mintegy 750 ezer eurónyi forrás kifejezetten mentálhigiénés programokra - tette hozzá. A szocialista politikus ezzel összefüggésben aláhúzta, korábban egy saját javaslatot is kidolgozott "lélekvakcina" néven, amelynek egy részét a Fidesz-kormány is elfogadhatónak nevezett a napokban.
    

Ujhelyi István szerint kiemelten fontos lenne, hogy ne csak a többi tagállam érintett civilszervezetei, hatóságai és állami intézményei fogalmazzák meg elvárásaikat és javaslataikat, hanem Magyarország is. Az MSZP EP-képviselője közölte, ez ügyben levélben fordult Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez, hogy tájékoztatást kérjen, milyen prioritásokat jelölt meg a magyar kormány az uniós egészségügyi program keretéből lehívható forrásokkal kapcsolatban, illetve miként kívánja bevonni ebbe a konzultációba a civil és szakmai szervezeteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com