MSZP: legalább 100 ezer forint járjon a munkanélkülivé válóknak!

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a jelenlegi három hónap helyett legalább kilenc hónapig járjon munkanélküli segély a koronavírus-járvány miatt munkájukat elvesztőknek, annak összege pedig minden esetben érje el a 100 ezer forintot - mondta Kunhalmi Ágnes, a párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.Az ellenzéki politikus kifejtette, az elbocsátott dolgozók, illetve az ellehetetlenült egyéni vállalkozók is segítségre szorulnak, a munkahelyek, fizetések védelme érdekében pedig igénybe kell venni a nemzeti foglalkoztatási alapot.

    
Kunhalmi Ágnes szorgalmazta, hogy a kis- és középvállalkozások esetében engedjék el a szociális hozzájárulási (szocho) adót a veszélyhelyzet idejére, a kormány pedig rendeljen el elbocsátási stopot a multinacionális vállalatoknál. Az MSZP emellett veszélyességi pótlék kifizetését javasolja az egészségügyben, tömegközlekedésben, postán és a szociális ellátásban dolgozóknak - mondta, majd hozzátette, azt is szeretnék, ha a társadalombiztosítás most nem szűnne meg a járulékfizetés elmulasztása miatt.
    

Kunhalmi Ágnes arra kérte a kabinetet, akár névre szóló levélben kérje a 60 évnél idősebbeket az otthonmaradásra, és a különböző médiumok is jelenítsék meg ezt a kérést. Napokon belül kijárási tilalmat rendelhetnek el, ha a lakosság nem tartja be ezt a kérést - fűzte hozzá. A szocialista politikus arra is felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a fertőzések területi elosztását, világossá téve ezzel, hogy nem csak fővárosi problémáról van szó. A kabinetnek emellett hatósági ellenőrzést kellene bevezetnie a reptéren, továbbá minél több tesztet is be kellene szereznie a vírus terjedésének lelassítása miatt - sorolta.
    

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke arra kérte a kormányt, hogy nyissa meg a nemzeti kulturális alapot a munkájukat elvesztő művészek előtt. Az ellenzéki politikus szerint minden lehetőség adott, hogy az alapon belül létrehozzanak egy olyan kuratóriumot, amelynél az előadók bejelenthetik elmaradt bevételeiket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com